Önállóan indul a választáson a Magyar Kommunista Munkáspárt
A Magyar Kommunista Munkáspárt önállóan indul, és más politikai erőt nem támogat az idei parlamenti választásokon - közölte Thürmer Gyula pénteken Pécsett. "A legfrissebb felmérések szerint a két nagy párt fej-fej mellett halad, mi a vörös színünket azonban nem akarjuk sem narancssárgává, sem rózsaszínűvé változtatni" - mondta a pártelnök sajtótájékoztatón.
Dátum: 2006-01-13 18:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=49017
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:02:30.047386, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Thürmer Gyula ezt azzal indokolta, hogy a munkások, dolgozók továbbra is hiányoznak a parlamentből. "Munkás meg dolgozó pedig nem a Fideszben, nem az MSZP-ben, hanem a Munkáspártban van".
Hozzátette, hogy bár a 2002-es választások második fordulójában, akkor még Munkáspártként a szocialistákat támogatták, erre most nem kerül sor, ugyanis csalódtak bennük privatizációs, oktatási és szociális intézkedéseik miatt.
A pártelnök beszámolt arról, hogy programjukban a teljes foglalkoztatást, százezer forintos minimálbért, ingyenes állami oktatást és egészségügyet, olcsóbb államot és egyebek mellett azt tűzték ki célul, hogy "a gazdagok nagy, a szegények kis adót fizessenek".
Thürmer Gyula kijelentette: annak ellenére, hogy a pártban viharok dúltak, a szervezet nehézségekkel küszködött, helyzete mára stabilizálódott, így lát esélyt az öt százalékos támogatottság megszerzésére.
Szólt arról is, hogy pénteken újjáalakult a párt tavaly decemberben feloszlatott Baranya megyei szervezete. Elnöknek Gelb Zoltánt, a párt központi bizottságának tagját választották.
MTI - fideszfrakcio.hu