Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Iránnak amerikai szakértők szerint 2009-ben atomfegyvere lehet

Iránnak 2009-re már elkészülhet az első atombombája - vélekedett a héten két neves amerikai szakértő, akik szerint Teherán az ezt követő néhány év alatt évi 25-30 atombomba előállítására is képes lehet.


Dátum: 2006-01-13 19:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=49024
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:02:32.288460, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A washingtoni Tudományos és Nemzetközi Biztonsági Intézet elnöke, David Albright és helyettes igazgatója, Corey Hinderstein csütörtökön közétett tanulmányában megvizsgálta azokat a műszaki akadályokat, amelyeket az iráni szakembereknek át kell hidalniuk, hogy megkezdhessék a magas fokon dúsított urán ultracentrifugás eljárással történő gyártását. A két ismert szakértő ez alapján jutott a fenti megállapításra.

Irán a héten eltávolította a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) pecsétjeit három nukleáris kutató központjáról azzal a céllal, hogy uránt dúsítsanak a natanzi üzemben.

A lépés világszerte nagy visszhangot váltott ki. A Teheránnal az iráni atomprogramról tárgyaló EU-trojka (Franciaország, Nagy-Britannia és Németország) bejelentette: beszünteti a tárgyalást és az ENSZ Biztonsági Tanácsához fordul, hogy a testület akadályozza meg Teheránt abban a szándékában, hogy atomfegyverre tegyen szert.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek