Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Jogos volt a bírálat az ÁNTSZ ellen

Első fokon megnyerte azt a pert Meggyes Tamás, Esztergom polgármestere, melyet az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) indított a városvezető ellen. A hatóság keresetét mind a nyolc kifogásolt esetben elutasította a Komárom-Esztergom Megyei Bíróság - írja az esztergomi Hídlap.


Dátum: 2006-01-13 20:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=49026
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:02:32.858405, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az ÁNTSZ azokért a kijelentéseiért perelte be a polgármestert, amelyek 2004 nyarán hangzottak el. Meggyes Tamás ugyanis kifogásolta a hatóságnak az esztergomi Kenyérmezői-patakot, majd a Dunán keresztül Esztergom ivóvizét ért környezetszennyezéssel kapcsolatos tevékenységét. A bíróság nemcsak elutasította az ÁNTSZ jó hírnevének állítólagos megsértése miatt benyújtott keresetet, hanem a határozat szóbeli indokolásában rámutatott arra: Meggyes Tamás tavalyi elmarasztaló véleménye megalapozott volt, a hatóság valóban több esetben helytelenül járt el. Valós és tényszerű volt például a polgármester azon állítása, hogy az ÁNTSZ 2004. augusztus 11-ig nem bocsátotta az ivóvíz-fogyasztási tilalmat elrendelő védelmi bizottság rendelkezésére a szennyezéssel kapcsolatos adatokat. Hatósági intézkedés helyett csak ajánlást fogalmazott meg a csapvíz fogyaszthatóságáról, ezzel a bizottságra ruházva az intézkedések felelősségét.

Mint ismert, a népegészségügyi szolgálat többszöri kérésre és felszólításra sem volt hajlandó felvilágosítást adni, illetve vizsgálati adatokat közölni a szennyező anyagokról, azokat csak az illetékes szakminiszter határozott utasítására adta át.

Forrás: Hídlap

Kapcsolódó elemek