Elmarasztalta Európát a CIA-börtönök ügyében az Európa Tanács különmegbízottja
Elmarasztalta és egyben "megrázó passzivitással" vádolta az európai országokat az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) által működtetett börtönök ügyében tanúsított magatartásuk miatt péntek este Bernben Dick Marty, az Európa Tanács különmegbízottja.
Dátum: 2006-01-14 10:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=49038
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:02:36.503846, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Marty, aki egyben a svájci parlament képviselője, az Európa Tanács megbízásából készített jelentésében felrótta az európai országoknak, hogy noha két év óta tudtak az Európában működtetetett CIA-börtönökről, "megrázó passzivitást" tanúsítottak az ügyben. Marty a sajtó képviselői előtt Bernben ismertetett jelentésében nem hagyott kétséget afelől, hogy a CIA Európában terrorizmussal gyanúsított személyeket hurcolt el, s őket "repülőjáratok százai" útján különböző titkos helyekre szállította. Mindezzel összefüggésben Dick Marty képmutatással vádolta Európát.
A svájci parlamenti képviselő jelentésében meggyőződésének adott hangot, hogy legalábbis az európai titkosszolgálatoknak mindenképp tudniuk kellett a CIA-börtönökről. Nézete szerint erre utalt az a faxüzenet is, amely a kis svájci titkosszolgálat birtokába jutott.
A SonntagsBlick svájci bulvárlap a közelmúltan számolt be arról: a svájci titkosszolgálat "elfogta" az egyiptomi titkosszolgálat faxüzenetét amely fehéren-feketén bizonyította, hogy az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség Délkelet-Európában kihallgatott, illetve megkínzott terrorizmussal gyanúsított személyeket.
MTI - fideszfrakcio.hu