Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

CIA-légitámadás az al-Kaida második embere ellen

Az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet második számú vezetője, Ajman az-Zavahri volt a célpontja annak a légitámadásnak, amelyet az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség, a CIA rendelt el pakisztáni területen - jelentette adását megszakítva közép-európai idő szerint szombaton kora hajnalban a CNN amerikai hírtelevízió. Az első jelentések szerint nem kizárt, hogy Oszama bin Laden helyettese életét vesztette, de hivatalosan ezt egyetlen forrás sem erősítette meg.


Dátum: 2006-01-14 10:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=49041
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:02:37.420688, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A CNN amerikai hírszerzői forrásokra hivatkozva arról számolt be, hogy a légitámadást pakisztáni területen az afgán határ közelében hajtották végre helyi idő szerint hajnali három órakor. A célpont Danadola településen egy kisebb épület volt, ahol egyes értesülések szerint több al-Kaida vezető, köztük Ajman az-Zavahri tartózkodott. A támadás következtében csaknem húsz személy életét vesztette, meg nem erősített információk szerint Ajman az-Zavahri is. A CNN több felvételt mutatott a szinte porig rombolt épületről.

Az amerikai védelmi minisztérium egyelőre semmit nem közölt a támadással kapcsolatban, s ugyancsak elzárkózott annak kommentálásától a CIA is. Hírek szerint a pakisztáni erők megkezdték a körzet átkutatását.

Pakisztáni források szerint a halottak között mintegy öt al-Kaida vezető van, s köztük lehet - meg nem erősített információk szerint - az-Zavahri is. A hatóságok megkezdték a holttestek boncolását, ugyanakkor figyelmeztettek arra, hogy azok végleges azonosítása egy-két napig is eltarthat.

Ajman az-Zavahri gyakorlatilag az al-Kaida hadműveleteinek tényleges irányítója. Miközben Oszama bin Laden immár egy éve semmilyen formában nem mutatkozott a nyilvánosság előtt, az-Zavahri az elmúlt hónapokban számos videofelvételen szólított fel az Egyesült Államok és általánosságban a Nyugat elleni harcra.

Az egyiptomi származású orvost több évtizedes barátság kötötte Oszama bin Ladenhez, s értesülések szerint kölcsönösen nagy hatással voltak egymásra. Az-Zavahri hivatalosan 1997-ben csatlakozott az al-Kaidához, s Oszama bin Ladennel együtt őt tartották az Egyesült Államok ellen 2001-ben végrehajtott, több ezer halálos áldozatot követelő terrortámadások kitervelőjének.

Megfigyelők szerint amennyiben halála beigazolódna, az rendkívül érzékeny veszteség lenne az al-Kaida számára.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek