Orbán Viktor a Vasárnapi Újságban
Magyarországon az Európai Unióhoz való csatlakozás ügye általános támogatást élvez, mert mindannyian úgy gondoljuk, hogy valamiféle történelmi igazságtétel történik majd velünk - mondta Orbán Viktor a Vasárnapi Újság című rádióműsor szeptember 22-ei adásában.
Dátum: 2002-09-26 13:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4478
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:46:15.637839, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A magyarok elsősorban történelmi-filozófiai síkon közelítettek eddig a kérdéshez, ám az unió összességében nem történelemfilozófiai közösség, hanem húsbavágó gazdasági ésszerűséget és valóságot is jelent. Így akár pozitív, akár negatív értelemben, de mindenképpen az életünket alapvetően befolyásoló következményei lesznek a csatlakozásnak.
A kormány szavaiból az az érzése támad az embernek, hogy a csatlakozást kormányzati ügynek tekintik, mintha Magyarország kormánya vagy diplomáciája csatlakozna az EU-hoz. Mi viszont azt gondoljuk, hogy ez nincs így, mert mindannyian személyesen vagy családjainkkal együtt fogunk csatlakozni - mutatott rá a polgári kormány miniszterelnöke. - Tehát most már nem lehet történelemfilozófiai magasságokban maradni, hanem azokra a kérdésekre kell válaszolni, hogy a csatlakozás után megmarad-e a munkahelyünk, ki tudjuk-e fizetni az emelkedő gázszámlákat, talpon maradnak-e a magyar vállalkozók, mi lesz a gazdákkal. Ezek mind személyes ügyek. Csak azért, mert morális nyomást próbál ránk gyakorolni a kormány, és azt mondja, hogy mindenkinek kutya kötelessége megszavazni amit elénk tesznek, ezt nem fogadjuk el. Hanem azt mondjuk, hogy készen állunk a megszavazásra, de vannak föltételeink. Orbán Viktor megismételte, hogy az általa megnevezett három kérdés - a bérek emelése, a kis- és középvállalkozások támogatása, a gazdák segítése - megfelelő kezelése alapvető föltétele a csatlakozásnak.
Arra a kérdésre, hogy a kormány, illetve a pénzügyminiszter jelezte, csupán apróbb bérkorrekciókra látnak lehetőséget a következő években, Orbán kifejtette: a Fidesz választási programjában a következő négy évre az átlagbér megduplázása szerepelt, és ez lehetséges. Bár nem fésülte át tételesen a jövő évi költségvetés készülő javaslatát, azért az megállapítható, hogy miközben az egyik oldalról a pénz hiányára panaszkodnak, a másikon megmagyarázhatatlan kiadási tételek jelennek meg. Példaként említette a hét és fél milliárd forintért meghirdetett rádiótelefon-tendert, a nyolc és fél milliárdra tervezett bútor-közbeszerzést, valamint a Gripen harci repülőgépek vásárlására kötött szerződés módosítását, amely legalább 30 milliárd és legfeljebb 50 milliárd forintra tehető.
Méltatlanul támadott Széchenyi Terv
A műsorvezető idézte a Széchenyi Terv újraindítása kapcsán a Népszabadságban megfogalmazott kételyeket, miszerint a program támogatási rendszere nem EU-konform, illetve a korrupció és a pártfüggő támogatás gyanúját kelti. Orbán Viktor válaszában elöljáróban leszögezte: egyetlen korrupciós ügyet sem sikerült eddig nem bizonyítani, de felvetni sem a Széchenyi Tervvel kapcsolatban. Ezért az ilyen állítás szemenszedett hazugság. Az pedig nagyon helyes, hogy a támogatás nem EU-konform. Ha majd belépünk az Európai Unióba, akkor majd EU-konform szabályokat kell alkalmazni, mert nem lehet különbséget tenni nemzeti hovatartozás szerint. Éppen a felzárkóztatás érdekében kellett és kellene a csatlakozásig hátralévő másfél-két évben a magyar vállalkozókat támogatni.
A hétvégén bejelentett Szent István-terv kezdeményezésének hátterét firtató kérdésre Orbán Viktor kifejtette: Magyarországon az elmúlt négy esztendő, minden esendőségével és hibájával együtt olyan volt, amikor az emberek joggal érezték úgy, hogy van egy képük arról, merre tart az ország. Kiépült egy általános közbizalom a jövővel kapcsolatban. Ezzel szemben most egy teljesen másik világ köszöntött be, mondhatni, egyik száz napról bukdácsolunk a másik száz napba. Ez rendkívül rossz hatással van az országra, mert az élet száz napokra nem rendezhető el. A kormány száznapos gondolkodásmódja miatt beállt bizonytalanságot szeretné egy hosszabb távú terv, elgondolás nyilvánosságra hozásával egy kicsit orvosolni.
Eltérő kormányzati filozófiák a föld kérdésében
Egy szintén a Népszabadságból vett "szemrehányásra", miszerint az Orbán-kormány idején szinte ingyen biztosították az állami pénzt a családi gazdaságoknak a földvásárlásra, a polgári kormány miniszterelnöke azt felelte: ez majdnem megfelel a valóságnak, igazából, ha ingyen nem is, de akár nullaszázalékos kamatozású hitelhez is juthattak a gazdák. Ez azonban nagyon világosan mutatja, hogy a polgári kormánynak volt koncepciója a mezőgazdaságról. "Azt szerettük volna, hogy a jelenleg már mezőgazdaságból élő emberek minél több földet meg tudjanak vásárolni azoktól, akik nem a mezőgazdaságból élnek" - fogalmazott Orbán Viktor. Ez pedig jelentős világlátásbeli különbség a mostani kormányzat és az elődje között. Amíg a polgári kormányzat azt szerette volna, hogy a földet megművelő emberek a saját tulajdonukban lévő földön gazdálkodjanak, azaz a gazdákat támogatta, addig a mostani a bérlőket részesíti előnyben, vagyis olyan mezőgazdaságot szeretne, ahol mindenfajta tulajdonosai vannak a földnek. A mások földjét művelő nagy agrártársaságok kormányának világa egészen más, mint a gazdák földbirtoklására épülő mezőgazdaságot követőé volt. Minden vita mélyén ez rejtőzik.
Polgári körök háttér-országa
A polgári körökre vonatkozó hallgatói kérdésekre Orbán Viktor leszögezte: a polgári körök a bizalom körei, amelyekben olyan emberek kapcsolódnak össze, akik korábban talán nem is gondoltak erre. Ez alkalmas lelki háttér arra, hogy a legnehezebb kérdésekről is őszintén, a bizalom hangján tudjanak egymással beszélni. Kifejezte azon meggyőződését, hogy a nemzeti egység alapja nem politikai doktrína lesz, hanem olyan lelki természetű alap, amely a szeretetre, a barátságra és a bizalomra épül. A polgári körök ezt próbálják építeni és erősíteni Magyarországon.
Orbán Viktor beszélt arról is, hogy a köröket mozgató Szövetség a Nemzetért Polgári Kör, amelynek egyébként ő is a tagja, mindig összeállít egy listát a meghívhatónak és meghívandónak gondolt személyekről. Ezen a következő időszakban olyan professzorok, szakértők nevei is feltűnnek majd, akik az európai uniós kérdésekkel foglalkoznak. Orbán bízik abban, hogy a polgári körök őket is meghívják majd, és a mozgalmon belül is megindulhat a diskurzus a csatlakozás kérdéséről.
Nincs olyan szándéka, illetve a polgári köröket nézve sem létezik olyan szándék, hogy párttá alakuljanak - vélekedett Orbán Viktor. A polgári körökben leginkább olyanok vannak - tette hozzá -, akik beléphetnének pártokba, de valamilyen okból nem teszik, bár akadnak egyébként párttagok is. A polgári köröket olyan nemzeti egységet kifejező háttér-országnak gondolja, amelyből építkezhetnének a pártok. Egy olyan tudatos társadalomról van szó - folytatta Orbán -, amely magáénak érzi "a Parlamentben vitézkedő polgári pártokat", de a bennük lévő emberek nem feltételenül érzik a szükségét annak, hogy be is lépjenek ezekbe a pártokba. Jelezte továbbá, hogy jól áll a körök szolgáltató házának ügye is. Az önkormányzati jelöltállítással kapcsolatos esetleges vitákról pedig úgy vélekedett, hogy a legtöbb helyen - név szerint Szegedet említette - ezek rendeződtek. Nem örült annak, hogy a polgári körök olyan helyeken is állítottak jelöltet, ahol a polgári pártoknak is volt jelöltje , hiszen azt kérte tőlük, ott induljanak, ahol erre a polgári pártok nem képesek, de a polgári körök nem pártok, ahol utasításokat lehet adni.
A polgári körök kezdeményezése nyomán a következő év első felében egy vagy két népszavazásra mindenképpen sor kerül: az egyik a gazdák védelmében indított földtörvény-módosítási referendum, a másik pedig a közszolgálati média kettéválasztásának igénye.
Más pártokról
"Engem a MIÉP nem érdekel, ellenben minden MIÉP-es érdekel" - felelte a Fidesz-MIÉP viszonyt boncolgató felvetésekre Orbán Viktor. Hozzáfűzte: nem gondolja, hogy az emberek pártok tulajdonában állnának. Bízik abban, függetlenül attól, hogy valaki az MSZP-vel, a Fidesszel vagy a MIÉP-pel szimpatizál, nyitva hagyja a fülét akkor, ha egy-egy fontos kérdésben van mondanivaló. Ráadásul a MIÉP-esek nemzeti elkötelezettségű emberek, így esély van arra, hogy meghallgatják, és választásról választásra eldöntik majd: melyik párt kínál számukra megoldási lehetőséget gondjaikra. Egyre több olyan, korábban a MIÉP-re szavazó ember lehet, akinek a leginkább megoldást kínáló javaslatot a Fidesz - Magyar Polgári Párt vagy a későbbiekben a korábbi kormányfő reményei szerint kialakuló, egységes jobboldalt magába foglaló uniópárt tud nyújtani. Ezért ilyen értelemben semmi szükség arra, hogy a MIÉP vezetőihez vagy a MIÉP-hez mint párthoz viszonyuljon, de minden egyes MIÉP-essel szeretne beszélő viszonyba kerülni - fogalmazott Orbán Viktor.
A Fidesz és az MDF kapcsolatáról, valamint arról, hogy baloldali értékelések szerint Dávid Ibolya hátba támadta Orbán Viktor kijelentette: amikor azt olvasta, hogy Kovács László megdicsérte szegény Dávid Ibolyát, akkor a 70-es és 80-as évek Magyarországának az ilyen helyzetekre elhíresült mondása jutott eszébe, hogy "dicsérjen meg téged az E. Fehér Pál". Így járt Dávid Ibolya is, akit meg kellene védenie azoktól, akik szavait félreértve úgy gondolták, itt valami MDF-MSZP összejátszás alakul ki. Nincs kétség afelől - ismételte meg a MIÉP kapcsán mondottakat -, hogy egy párt lényegét nem a pártvezetők, hanem inkább a szimpatizánsok adják. Az MDF-hez kötődő, elsősorban rájuk figyelő emberek nemzeti elkötelezettségűek, a polgári oldalon állnak és hosszú távon is az egyre szorosabb polgári együttműködésben érdekeltek. Az elmúlt esztendőkben kialakult együttműködés, polgári szövetség nem a pártvezetők ötlete volt, hanem az emberek kényszerítették ki. Ez egy folyamat, amelynek még nem vagyunk a végén, a szoros együttműködésre vonatkozó nyomás azonban megmaradt, sőt erősödik - hangsúlyozta Orbán Viktor.
fidesz.hu(2002.09.23.)