Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kátyúkormány indít kátyúvonalat

Manninger Jenő az MTI-nek nyilatkozva rámutatott: a mostani kátyúzásra költött kiadás olyan kidobott pénz, amit azért kell megfizetni, mert ősszel nem végezték el a karbantartási munkákat. Korábban Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter jelentette be, szombaton elindult a magyarországi közúthálózat hibáinak bejelentésére szolgáló telefonon hívható országos "Kátyúvonal".


Dátum: 2006-01-14 14:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=49047
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:02:39.491138, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Manninger Jenő, a Fidesz országgyűlési képviselője szerint Kóka János személy szerint felelős azért, hogy az utak ilyen állapotba kerültek. Egyrészt az elmúlt két évben a kormány fele annyit költött burkolatjavításra, mint korábban, továbbá a miniszter elbocsátotta az útügyi szakemberek jelentős részét, és helyettük a szakmában még soha nem dolgozó vezetőket bízott meg az irányítással - mondta a fideszes politikus az MTI-nek. Hozzátette: ennek a következménye az is, hogy ilyen, szakmailag a teljes dilettantizmusról tanúskodó intézkedéseket vezetnek be.

Manninger Jenő kifejtette: a kátyúzást a szakmában mindig tavasszal és ősszel szokták végezni. Az ország jelentős területén nincs is arra megfelelő technológia, hogy a most betemetett kátyúk néhány nap múlva ne keletkezzenek újra, mivel az ősszel elmulasztották a karbantartást. A kátyúzás a balesetveszély elhárítása miatt természetesen szükséges, de az erre költött kiadás olyan kidobott pénz, amit azért kell megfizetni, mert ősszel nem végezték el a karbantartási munkákat.

A "Kátyúvonal" a 06-80-404-404-es zöld számon bármely hálózatból ingyenesen hívható a nap 24 órájában.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek