Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Benyújtotta lemondását a Szaddám-per vezető bírája

Benyújtotta lemondását a Szaddám-per vezető bírája, de egyelőre nem ismeretes, hogy elfogadták-e Rizkar Mohammed Amín kérelmét. A bagdadi törvényszék egyik név nélkül nyilatkozó tisztségviselője szombaton megerősítette a törvényszéki elnök lemondásának hírét.


Dátum: 2006-01-15 09:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=49067
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:02:45.513310, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Szaddám Huszein volt iraki elnöknek és hét vádlott-társának perét tárgyaló öttagú törvényszék vezető bírája állítólag a reá és a bírói testületre gyakorolt iraki kormányzati nyomás miatt adta be lemondását. Egyes források szerint síita vezetők amiatt támadták, mert megítélésük szerint "túl elnéző" magatartást tanúsít a perben az exdiktátorral és vádlott-társaival szemben.

Az iraki igazságügyi vezetők bagdadi források szerint megpróbálják maradásra bírni a kurd származású Rizkar Mohammed Amínt, aki már néhány napja elküldte lemondását az illetékeseknek.

A Szaddám-per október 19-én kezdődött, többször is hosszas szüneteket tartottak, legutóbb pedig Rizkar Mohammed Amín január 24-re napolta el a tárgyalás folytatását.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek