Fedett termálfürdő és szálloda épül Zalaegerszegen
Fedett termálfűrdő és négycsillagos szálloda építését kezdik meg Zalaegerszegen a tél végén, az Aqua City és a termálstrand tőszomszédságában, 3 milliárd forintból - közölte a Városfejlesztő Rt. igazgatója az MTI-vel.
Dátum: 2006-01-15 09:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=49069
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:02:46.154406, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Burján Richard tájékoztatása szerint a zalai megyeszékhely idegenforgalmi stratégiája megvalósításának részeként ez év októberére megépül a közel 1.900 négyzetméter területű fedett termálfürdő, majd 2007 végére a 150 szobás négycsillagos hotel, mindkettő az Aquaplus Kft. beruházásában.
Az igazgató elmondta: a meglévő és egy fúrandó melegvíz-kútra alapozott fedett fürdő 700 négyzetméternyi vízfelületű és minden korosztály számára alkalmas lesz, s naponta átlagosan 600 vendéget fogad majd.
"Már működő, korszerű apartmanházas kempingünkkel együtt a 2007 végére átadandó 2-4 szobás, apartmanokkal és konferencia teremmel is rendelkező szálloda segít majd abban, hogy megszűnjön a város idegenforgalmának tranzit jellege. A vendégek száz méteren belül a három termál-létesítmény bármelyikét és a Gébárti-tavat is elérik" - hangsúlyozta Burján Richárd.
A városfejlesztési vezető hozzáfűzte: a 3,5 hektárnyi területtel bíró kettős beruházáshoz újszerű, vonzó létesítmények kapcsolódnak. Lesz ízek sétánya, szaunavilág, részleg és termálsétány, valamint az egyik szárnyban kap helyet a gyógytornász és más egészségmegőrző szakembereket képező helyi egészségügyi főiskola biomechanikai laborja, amelyet bárki igénybe vehet.
Zalaegerszeg legújabb idegenforgalmi fejlesztéséhez az önkormányzat biztosította a közművesített területet és ennek fejében a beruházó társaság minden évben használati díjat fizet a városnak. Emellett a beruházás százas nagyságrendben teremt új munkahelyeket.
MTI - fideszfrakcio.hu