Mikor lesznek a 2006-os választások?
A Fidesz szerint az ország érdeke, a gazdasági helyzet azt kívánja, hogy minél hamarabb legyen új parlament, az MSZP szerint viszont nem a választások időpontján múlik a végeredmény, hanem a választókon. A parlamenti pártok erről annak kapcsán nyilatkoztak az MTI megkeresésére, hogy Sólyom László köztársasági elnök várhatóan csütörtökön kitűzi a parlamenti választások időpontját, és ezzel hivatalosan megkezdődik a választási kampány.
Dátum: 2006-01-15 10:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=49070
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:02:46.453728, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Révész Máriusz, a Fidesz szóvivője hangsúlyozta: nem a pártok, hanem az ország érdeke az elsődleges. "Miután pedig a kormánypárti politikusok is úgy nyilatkoznak, hogy a választások után rendbe kell tenni a költségvetést, a pénzügyeket, a gazdaságot, azt gondoljuk, hogy az országnak és az embereknek az az érdeke, hogy a választásokra a lehető leghamarabb kerüljön sor" - tette hozzá a nagyobbik ellenzéki párt szóvivője.
Nyakó István, a szocialista párt szóvivője szerint a parlamenti demokrácia szempontjából közjogilag rendkívül fontos, hogy mikor van a választás, hiszen az a demokrácia ünnepének számít. Ugyanakkor egy olyan párt számára, mint az MSZP, amelynek van teljesítménye, van programja, felkészült a választásokra, felkészült a kampányra, igazából ez csak egy dátum. Nem ezen múlnak az esélyek, hanem a választókon.
Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke az MTI érdeklődésére azt mondta, hogy az ország érdeke szempontjából a minél korábbi választás a jó, hiszen a felálló kormánynak el kell indítania a 2007-es költségvetés előkészítését és az uniós elvárásoknak megfelelően szeptember 1-re benyújtandó módosított konvergencia programot. Az SZDSZ készen áll arra, hogy a legkorábbi, áprilisi időpontban is megfelelő módon szerepeljen - fűzte hozzá Kuncze Gábor.
Herényi Károly, az MDF frakcióvezetője az MTI-nek annyit mondott: a párt azt az időpontot tartja a legmegfelelőbbnek, amelyet a köztársasági elnök kijelöl.
Lakner Zoltán politológus az MTI érdeklődésére azt hangsúlyozta, hogy nem a választások időpontja dönti el a végeredményt. "Az egész dolog kicsit túl van misztifikálva. Alig hiszem, hogy a választások időpontja döntené el, hogy mi lesz a választásoknak a kimenetele. Én azt hiszen, hogy technikai kérdés a pártok számára. Nyilván mindenki felkészült már a választásokig hátralévő időszakra. A választások időpontja annyiból lényeges, hogy ezeket a terveket akkor lehet a naptárhoz igazítani, hogyha látják, hogy meddig tart ez az egész kampányfolyamat" - vélekedett a szakember. Lakner Zoltán szerint az okozhat meglepetést, ha nem hétvégén lesznek a választások, hanem hétköznap. Ugyanis a rendszerváltás óta minden országgyűlési választás vasárnap volt. Megjegyezte: Csehországban rendszeresen péntek-szombaton tartanak választást.
Magyarországon a rendszerváltás utáni első parlamenti választást 1989. december 22-én Szűrös Mátyás, a Magyar Köztársaság ideiglenes elnöke tűzte ki 1990. március 25-re. Az 1994-es országgyűlési választások első fordulóját május 8-ra tűzte ki Göncz Árpád köztársasági elnök február 4-én. Az államfő döntését akkor többek között azzal indokolta, hogy a lehető leghamarabb tartsák meg a voksolást, és annak nyomán mielőbb jöjjön létre stabil kormányzat. További szempont volt, hogy a választás a lehető legolcsóbb legyen. Felvetődött ugyanis, hogy amennyiben hétköznap lenne a voksolás, esetleg munkaszüneti napot kellene elrendelni, ami hallatlanul megdrágította volna a választást.
1998-ban Göncz Árpád május 10-re tűzte ki a választások első fordulóját, a másodikat pedig május 24-ére. Az államfő ezt január 28-án jelentette be.
Mádl Ferenc államfő 2001. december 13-án jelentette be, hogy a következő évi parlamenti választások első fordulója április 7-én lesz, a második pedig április 21-én. Akkor a köztársasági elnök döntése indoklásakor elmondta: általános érdek, hogy egyebek közt az európai uniós csatlakozás előkészületei miatt minél hamarabb megalakuljon az új Országgyűlés és az új kormány.
Sólyom László köztársasági elnök várhatóan január 19-én, csütörtökön tűzi ki a 2006-os parlamenti választások időpontját. Az államfőnek a választást legkésőbb 72 nappal a szavazás napja előtt ki kell tűzni, a választásokat pedig április 1. és május 31. között kell megtartani.
"Én a választási dátumokat április 1-je előtt 72 nappal fogom nyilvánosságra hozni. Tehát nyilván korábban, mint köteles volnék, de úgy, hogy elejét vegyem a spekulációknak" - fogalmazott az államfő a Népszabadságnak novemberben adott interjújában. Hozzátette, hogy az eddigi gyakorlattal ellentétben nem konzultál az időpontról senkivel. Ilyen alkotmányos kötelezettsége nincs is.
"A választás két fordulójának napját nem a pártok, hanem az egész ország érdekének figyelembevételével kívánom kitűzni. Itt politikai és gazdasági érdekeket egyaránt számításba kell vennem" - hangsúlyozta akkor az államfő.
A sajtóban számos találgatás látott napvilágot, azzal kapcsolatban, hogy a törvényi előírások miatt - melyek szerint például ünnepnapra és azt megelőző, vagy követő napra nem eshet a választás - meglehetősen kevés lehetőség közül választhat az államfő, amennyiben az eddigi szokásokkal összhangban vasárnapra tűzi a voksolás napját.
A Népszabadság novemberi interjújában arra a felvetésre, hogy szakértők szerint csak egyetlen időpont lehetséges, az államfő annyit mondott: "van mozgásterem".
Szili Katalin házelnök Sólyom Lászlóval folytatott novemberi megbeszélése után arra az újságírói kérdésre, hogy január 19-én már tudni fogja-e a közvélemény, hogy mikor lesz a választás, úgy válaszolt: "ebben biztos vagyok".
MTI - fideszfrakcio.hu