Zavahri nem jelent meg az amerikai légicsapás okának mondott titkos vacsorán Pakisztánban
Az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat második számú vezetője nem volt jelen azon a titkos vacsorán, amely állítólag kiváltotta a tizennyolc ember, köztük nők és gyerekek halálát okozó amerikai légicsapást Pakisztánban - közölték vasárnap pakisztáni hírszerzési források. Ajman az-Zavahri "meghívást kapott a vacsorára, de nincs bizonyíték arra, hogy elment volna" - mondta egy magas rangú hírszerzőtiszt.
Dátum: 2006-01-15 11:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=49073
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:02:47.436732, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az al-Arabíja hírtelevízió az al-Kaida-vezetővel kapcsolatban álló forrásra hivatkozva arról számolt be, hogy Zavahri életben van. A washingtoni kormány egyelőre nem kommentálta az értesülést, az akciót ismerő amerikai források azonban úgy vélekedtek, hogy korai Zavahri sorsával kapcsolatban bizonyosat állítani, mielőtt a halottak földi maradványait megvizsgálták volna.
Az ügy kényességére tekintettel nevük elhallgatását kérő források hozzátették, hogy a légicsapás, amelyet feltehetően az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) rendelt el és robotrepülőgépekkel hajtottak végre, nagyon megbízható információn alapult, miszerint Zavahri a célba vett helyszínen - az Afganisztánnal határos Badzsur tartományban fekvő Damadola falu közelében - tartózkodik. Az iszlámábádi hatóságok tudomása szerint a vacsorára több külföldi fegyveres csoport tagja is hivatalos volt, heten közülük életüket vesztették az amerikai támadásban, de egyes, még ellenőrzésre váró jelentések szerint tetemeiket helyi támogatóik elvitték a romok közül.
Az amerikai légicsapás általános felháborodást váltott ki Pakisztánban: a kormány hivatalosan tiltakozott szombaton az Egyesült Államoknál az "elítélendő incidens" miatt, miközben a Damadola faluval szomszédos egyik városban törzsi lakosok ezrei tüntettek a támadás ellen tiltakozva. A tüntetők felgyújtották az USAID amerikai segélyszervezet által támogatott helyi civil szervezet helyiségeit, a tömeget csak könnygázzal tudta feloszlatni a rendőrség.
Az orvos végzettségű, egyiptomi Zavahri, akit az al-Kaida agyának és "arcának" tartanak az Egyesült Államokat rendszeresen ostorozó videoüzenetei miatt, az afganisztáni tálibok uralmának megdöntése, 2001. óta bujkál Oszama bin Ladennel, a terrorhálózat vezérével együtt. Bin Ladenhez az 1980-as években Pakisztánban csatlakozott, hogy amerikai támogatással szent háborút folytassanak Afganisztán szovjet megszállása ellen. Rejtekhelyük valószínűleg az afgán-pakisztáni határtérség, ahol pastu törzsek védelme alatt állnak. Washington 25-25 millió dolláros vérdíjat tűzött ki a két terrorista fejére. Zavahri meggyilkolása óriási győzelem volna az Egyesült Államoknak a több magas rangú tagjának letartóztatása után amúgy is erősen meggyengült al-Kaida ellen vívott harcban.
MTI - fideszfrakcio.hu