Szocialista puritánok: sokszáz millió forintos végkielégítések, tízmilliós prémiumok
Miközben a MÁV Rt. vesztesége 82 milliárd forint, 10 ezer ember elbocsátására készült vagy részben már el is bocsátotta őket, a vezérigazgató 3 év alatt mintegy 300 millió forint fizetést, jutalmat vett fel, majd közel 100 millió forint végkielégítéssel távozott. A MALÉV vezetője sajtóinformációk szerint 200 milliós végkielégítést kapott, a BKV első embere évente 20 milliós prémiumhoz jut munkája elismeréseképp. Ez van a puritán állam helyett, mutatott rá Manninger Jenő sajtótájékoztatóján.
Dátum: 2006-01-15 12:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=49083
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:02:50.456453, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Luxuskormányzás 3. - Sok millió semmiért" Manninger Jenő ilyen feliratú plakát előtt tájékoztatta az újságírókat a MÁV Rt. vezérigazgatóság Andrássy úti épülete előtt. A MÁV, mint mondta, jó példa arra, a kormány hogyan értelmezi saját javára az igazságosságot. Miközben vállalat bevallott vesztesége már 82 milliárd forint, mintegy 10 ezer ember elbocsátására készült vagy részben már el is bocsátotta őket, a vezérigazgató 3 év alatt mintegy 300 millió forint fizetést, jutalmat vett fel, majd közel 100 millió forint végkielégítéssel távozott.
Pedig Medgyessy Péter 2002-ben puritán államot és kormányzást ígért, Kiss Péter pedig úgy nyilatkozott az Érdekegyeztető Tanács ülésén, hogy az emberek igazságérzetét és a kormány elhatározott politikáját sérti az állami vállalatok menedzsmentjeinek kirívó végkielégítése.
A Malév vezérigazgatójának végkielégítése sajtóinformációk szerint 200 millió forintot tett ki. A BKV vezetője évenként megismétlődően megkapja a 20 millió forintos jutalmát, de a polgármestereknek is a mostani kormányzati ciklusban vált rendszeressé a 3-4-5 millió forintos jutalma.
Manninger Jenő rámutatott: eddig napvilágra került információkból származó összegeket idézett, amelyeket nem cáfolt senki, de hiába hozta létre az üvegzsebet, a pontos számokat nem volt hajlandó megmondani a kormány. Ezért Fidesz országgyűlési képviselő csoportja követelni fogja, hogy a kormány hozza nyilvánosságra az állami vállalatok menedzsmentjei fizetésének és végkielégítésének pontos összegét.
MTI - fideszfrakcio.hu