Szabad demokrata kampány-móka
Vannak azonban olyan témák, melyekből nem szabad viccet csinálni, gúnyt űzni. Nem szabad viccelődni 700 ezer magyar ember súlyos problémáján, akik szeretnének dolgozni, de nem kapnak munkát, elsősorban az alkalmatlan Medgyessy-Gyurcsány-kormány sorozatos gazdaságpolitikai ballépései miatt, melyben éppenséggel az SZDSZ-nek is oroszlánrésze van. Nem árt tudni azt sem, hogy a teljes foglalkoztatottság európai gondolat, összeurópai cél, ennek bizonyítására elég csak fellapozni az EU lisszaboni stratégiáját. Szijjártó Péter közleménye.
Dátum: 2006-01-15 17:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=49093
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:02:53.466026, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Magyarország, a magyar emberek számára fontos a 2006-os választás, hiszen esély nyílik arra, hogy a változás megtörténjen, magunk mögött hagyjuk az elvesztegetett éveket, és felépítsük a biztonságos, félelem nélküli Magyarországot.
Bár komoly dolgokról döntünk, ezért nagy a választás tétje, természetes, hogy a kampányidőszakban sokszor előkerülnek szellemesnek szánt fogások. Vannak azonban olyan témák, melyekből nem szabad viccet csinálni, gúnyt űzni. Nem szabad viccelődni 700 ezer magyar ember súlyos problémáján, akik szeretnének dolgozni, de nem kapnak munkát, elsősorban az alkalmatlan Medgyessy-Gyurcsány-kormány sorozatos gazdaságpolitikai ballépései miatt, melyben éppenséggel az SZDSZ-nek is oroszlánrésze van. Nem árt tudni azt sem, hogy a teljes foglalkoztatottság európai gondolat, összeurópai cél, ennek bizonyítására elég csak fellapozni az EU lisszaboni stratégiáját.
Meggondolatlan gúnyolódás, alaptalan vádaskodás helyett érdemi kormányzati munkára, új politikára, új gazdaságra van szükség, amely nem ígéretek százaival, PR-akciókkal és propaganda-hadjáratokkal képzeli eltölteni a Magyarország előtt álló sorsdöntő éveket.
Budapest, 2006. január 15.
Szijjártó Péter,
a Fidelitas elnöke
***
Gusztos Péter, az SZDSZ országgyűlési képviselője vasárnap a Magyar Kommunista Munkáspárt székháza előtt tartott sajtótájékoztatóján bejelentette, múlt héten indított figyelemfelkeltő kampányuk e heti választotta, Orbán Viktor. Gusztos többek között a Fidesz elnökének debreceni szavait polemizálta, miszerint érdemes-e a teljes foglalkoztatottságra törekedni.
MTI - fideszfrakcio.hu