Diplomáciai egyeztetés az iráni atomdossziéról Londonban
Az iráni atomdossziéról egyeztetnek hétfőn Londonban az EU-trojka (Nagy-Britannia, Franciaország, Németország), az Egyesült Államok, Oroszország és Kína diplomatái, hogy megpróbáljanak közös álláspontot kialakítani a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) kormányzótanácsának az iráni nukleáris programmal foglalkozó bécsi ülésére.
Dátum: 2006-01-16 08:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=49102
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:02:56.128956, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A zárt ajtók mögött folyó londoni egyeztetéseken várhatóan a NAÜ kormányzótanácsa rendkívüli ülésének dátumáról is döntenek.
Az EU-trojka a múlt héten javasolta az iráni atomprogram részleges újraindítása miatt a NAÜ kormányzótanácsa rendkívüli ülésének összehívását azzal a céllal, hogy a testület az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) elé utalja az iráni atomprogram ügyét. A javaslatot támogatta Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter is. Szankciók egyelőre nincsenek napirenden, és Irán hajlandó a tárgyalások folytatására, de a BT bekapcsolását már nem fogadja el, továbbá az esetleges megtorló intézkedések esetére az olajárak meglódulására figyelmezteti a nyugati országokat.
Iránnak joga van a nukleáris technológia kifejlesztéséhez, és e jogának érvényesítésétől az sem tántoríthatja el, ha ügyét - esetleges szankciók elfogadása érdekében - az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé utalják - jelentette ki Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök a hét végén.
MTI - fideszfrakcio.hu