Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Egyiptomba utazott Dick Cheney amerikai alelnök

Egyiptomba utazott vasárnap este Dick Cheney amerikai alelnök - közölte egy hivatalos forrás. Az alelnök, aki belpolitikai okokból megszakított decemberi közel-keleti és ázsiai körútját folytatja, Egyiptom után Szaúd-Arábiába is ellátogat.


Dátum: 2006-01-16 08:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=49104
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:02:56.793488, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Dick Cheney kedden Hoszni Mubarak egyiptomi elnökkel és Abdallah szaúdi uralkodóval tárgyal, a megbeszélések fő témái várhatóan a terrorizmus elleni harc, a palesztin parlamenti választások és az energiakérdés lesznek.

Az amerikai alelnök decemberben Irakban, Afganisztánban, Pakisztánban és Ománban járt, majd váratlanul megszakította diplomáciai körútját, így tervezett szaúd-arábiai és egyiptomi látogatása elmaradt. Dick Cheney tanácsadójának közlése szerint azért tért vissza Washingtonba, hogy ellássa a szenátus elnökségét, és részt vegyen a szenátusra váró, szorosnak ígérkező szavazásokban.

Elemzők szerint az egyiptomi és szaúdi látogatás esélyt ad a Bush-kormányzat számára, hogy szorosabbra fűzze kapcsolatait a két országgal, amely szövetségese a terrorizmus elleni háborúban, és megvitassanak több kulcsfontossági regionális kérdést, így a január 25-i palesztin parlamenti választásokat és Ariel Saron izraeli kormányfőnek a közel-keleti békefolyamatra gyakorolt hatását.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek