Gyurcsány: Alávalót, durvát és hamisat ne kövessetek el sem újságban, sem könyvben
A szocialista pártelnök szerint az MSZP ma Közép-Európa legerősebb szociáldemokrata pártja. A kormányfő a rendezvényen arra kérte a résztvevőket, hogy a választások előtt tartózkodjanak a durva kampánytól. A Fidesz szerint az MSZP mai "öndicsérő" kampányrendezvényén sem az emberek problémáival foglalkozott.
Dátum: 2006-01-16 09:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=49109
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:02:58.299776, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Hiller István szocialista pártelnök az MSZP szezonnyitó rendezvényén kijelentette: az MSZP győzni akar, hogy "folytathassa a megkezdett munkát és végigvihesse az igazságos Magyarország megteremtésének programját".
A pártelnök kijelentette: az MSZP elutasítja a Fidesz néhány szövetségesének több törekvését; például az abortusz feltételeinek szigorítását és az egykulcsos adórendszer bevezetését.
Hiller István szerint a szocialista párt soha ilyen jól szervezetten és felkészülten nem nézett még a választás elé. Az MSZP képes volt megújulni, amelynek bizonyítéka a hétköznapok politikája, a Száz lépés programja - fogalmazott a pártelnök.
A negatív kampány ellen érvelt a rendezvényen felszólaló miniszterelnök is. Gyurcsány Ferenc szerint a választás nem a kormányfő és a Fidesz elnökének személyes csatája, hanem arról szól, hogy melyik erő hallja meg a nyugdíjasok, a családok, és a munkát keresők hangját.
"Arra kérlek benneteket, hogy alávalót és durvát, igaztalant és hamist, személyesen bántót és tisztességben sértőt sem szóban, sem írásban, sem újságban, sem könyvben ne kövessetek el" - mondta a szocialista politikusoknak a kormányfő.
Fidesz: Az MSZP nem akar változást
A luxusbaloldal azonban nem akar változást, nem akarja meghallani az emberek hangját - reagfált a Fidesz nevében Révész Máriusz szóvivő az MSZP rendezvényén elhangzottakra. A szóvivő közleménye szerint "mai öndicsérő választási kampányrendezvényükön sem foglalkoztak a Magyarország előtt álló kihívásokkal, csupán saját magukkal, a "párttal" és a kampánnyal".
A Fidesz úgy látja: a szocialisták vezetői komolyan tévednek, amikor azt állítják: a 2006-os választások tétje a politikai győzelem. "A tét valójában az, hogy egy eladósodott, munka nélküli és kiszolgáltatott országban éljünk, ahol pénzért és munkáért kell kuncsorognunk másoknál, vagy pedig biztonságos életünk legyen, ahol mindenkinek jár a munka, az otthonteremtés és a családalapítás lehetősége." - írja a közlemény. (Info Rádió)
MNO - fideszfrakcio.hu