Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szaúd-Arábia szerint az izraeli atomütőerő az oka Irán hajthatatlanságának

A Közel-Kelet atomfegyvermentes övezetté tételét javasolta hétfőn Londonban a szaúdi külügyminiszter, aki - az izraeli atomütőerő kiépítésének engedélyezése miatt - közvetve a nyugatot tette felelőssé az Iránnal kialakult atomvitáért.


Dátum: 2006-01-16 11:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=49114
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:02:59.853632, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Szaúd el-Fejszál - aki éppen aznap érkezett a brit fővárosba, amikor ott az ENSZ Biztonsági Tanácsa állandó tagországainak és Németországnak a képviselői kezdtek egyeztetést az iráni atomprogram felújításának lehetséges diplomáciai következményeiről - a BBC tévének azt mondta: Rijád azért támogatja a Közel-Kelet atommentessé tételét, mert a nukleáris fegyverek felhalmozásából "semmi jó nem származhat".

Arra a kérdésre, hogy ha Irán szert tesz atomfegyverre, Szaúd-Arábia csatlakozna-e a nukleáris fegyverkezési versenyhez, a miniszter azt mondta: "egyáltalán nem", mivel a szaúdi kormány "nem hisz" ebben az eszközben. Az atomfegyver nem biztonságot ad, hanem fenyegetést jelent - tette hozzá.

Szaúd el-Fejszál szerint az egész térség "most annak a káros hatásait szenvedi", hogy Izraelnek lehetővé tették nukleáris ütőereje kiépítését, és ezért most más országok is erre törekszenek.

A szaúdi külügyminiszter szerint a rijádi vezetés ugyanakkor reméli, hogy Irán "ellenáll ennek a kísértésnek ... mert hiszen hol is tudná bevetni ezt a fegyvert". Ha Izraelre mér csapást, akkor a palesztinokat is megöli, ha azonban elvéti a célzást, akkor Szaúd-Arábiát vagy Jordániát találhatja el - mondta a politikus.

A hétfői londoni találkozón, amelyen a brit kormány meghívására az Egyesült Államok, Kína, Franciaország, Oroszország és Németország - a Biztonsági Tanács, illetve az Iránnal tárgyaló EU-trojka - képviselői vesznek részt, előzetes kommentárok szerint arra fogják kérni az ügyben illetékes Nemzetközi Atomenergia-ügynökséget (NAÜ), hogy utalja az általa korábban lepecsételt iráni urániumdúsító berendezések újbóli megnyitásának ügyét a BT elé.

Jack Straw brit külügyminiszter egy múlt heti nyilatkozatában azt mondta: "erősen gyanítható", hogy Irán célja atomfegyver beszerzése.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek