A Magosz az Alkotmánybírósághoz fordul
A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) az Alkotmánybírósághoz fordul, mert úgy ítéli meg: a gazdák alkotmányos jogai sérülnek azzal, hogy a földtörvényben január 1-jei hatállyal megváltoztatták az előhaszonbérleti jog gyakorlására jogosultak sorrendjét. Ezt Jakab István, az érdekképviselet elnöke jelentette be hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.
Dátum: 2006-01-16 12:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=49117
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:03:00.740612, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A sajtótájékoztatón a szakértő Becz Miklós elmondta, hogy a kifogásolt változás a földtörvényben hátrányosan érinti a családi gazdaságok működését. Az egyes agrárágazati törvények módosításáról szóló múlt évi törvény ugyanis úgy rendelkezik, hogy az állattartó telepek és a halastavak üzemeltetőinek előhaszonbérleti joga megelőzné a helyben lakókét.
Jakab István hangsúlyozta: így törést szenvedhet a családi gazdaságok elindult fejlődése, nem indulhat meg a szükséges koncentráció. Emellett azokat az állattartó telepeket, amelyeket külföldiek vásároltak meg, jogtalan előnyökhöz juttatná a kifogásolt törvény. Az állattartó telepeket ugyanis nem kötelezi semmi, hogy az állattartó telepek tevékenységének megszüntetésével ne használhassák másra a megszerzett földet.
A Magosz vitatja azt a múlt heti miniszterelnöki kijelentést, hogy 2005-ben jó évet zárt a magyar mezőgazdaság. Jakab István szerint igaz ugyan, hogy a termésátlagok jók voltak, ám a gazdálkodók a miniszterelnök által jelzettnél kevesebb forráshoz jutottak. Azt a gazdaköri vezető sem vitatta, hogy a magyar
mezőgazdaságba statisztikailag több mint 500 milliárd forint forrás került a múlt évben. Ám szerinte 146 milliárd forint az intervenciós gabonaátvétel után járó pénz a gazdáknak, amely nem támogatás, hanem az áru ellenértéke. Így szerinte ezt az összeget le kell vonni a miniszterelnök által jelzett forrásból.
Jakab István szerint a gazda-megállapodás nem 100, hanem csak mintegy 60 százalékban teljesült. Szerinte ugyanis az állattenyésztés nem kapta meg a megígért 10 milliárd forintos többletforrást, és a Hernád menti gazdákat sem kártalanították.
Továbbá az idén nem állnak rendelkezésre a nemzeti kiegészítéshez szükséges források, amiért 26 milliárd forint átcsoportosítására lenne szükség. Ezt azonban a Magosz tudomása szerint az unió nem engedélyezte.
A belvízzel borított terület nagysága a Magosz információi szerint meghaladja a 98 ezer hektárt. A gazda-érdekképviselet úgy véli, hogy a jelenlegi hideg időjárás alkalmat ad arra, hogy e területen a legsürgetőbb feladatokat, munkákat el lehessen végezni. Ebben partnerséget ajánlott Jakab István.
A Magosz elnöke az MTI-nek úgy fogalmazott, hogy a választások előtt nem szerencsés visszafordíthatatlan folyamatokat kezdeményezni a magyar mezőgazdaságban. A vitatott helyzetek rendezését az érdekképviseleti vezető a választások utánra halasztaná.
MTI - fideszfrakcio.hu