Irán további két atomerőmű építését tervezi
Kétszáztizenöt millió dollárnak megfelelő összeget irányzott elő Irán további két új atomerőműnek, az ország második és harmadik ilyen létesítményének felépítésére - jelentette hétfőn a teheráni rádió.
Dátum: 2006-01-16 15:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=49128
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:03:04.008597, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az iráni tervezési hivatal vezetőjét idéző beszámoló szerint a következő, március 21-én kezdődő év költségvetésének tervezetébe 1940 milliárd rialt (szabadpiaci árfolyamon mintegy 215 millió dollárnak megfelelő összeget) állítottak be a két erőmű felépítésére.
A rádióbeszámoló nem jelölte meg az új erőművek helyszínét. Iráni vezetők a múlt hónapban azt közölték, hogy a déli Huzisztán és Busehr tartományokban tervezik felépíteni a létesítményeket.
Irán orosz segítséggel szintén Busehrben építette fel első atomerőművét, amelyet idén kíván üzembe helyezni. Teherán további húsz atomerőművet szeretne felépíteni, s Moszkva felajánlotta a munkák egy részének kivitelezését.
Iránra növekvő nemzetközi nyomás nehezedik vitatott atomprogramja miatt. A nyugati bírálatokkal dacolva Teherán nemrégiben felújította nukleáris fűtőanyaggal kapcsolatos kutatásait, s ragaszkodik ahhoz, hogy joga van az atomerőművi fűtőelemek előállítását célzó gyártási folyamat teljes egészét elvégezni, az uránbányászattól kezdve az urándúsításig. A nyugati országok azonban ellenzik az iráni urándúsítást, mivel a folyamat atombomba-alapanyag előállítására is felhasználható. Az Egyesült Államok azzal vádolja Iránt, hogy békés célúnak mondott atomprogramja leple alatt atomfegyver előállítására törekszik, amit Teherán cáfol.
MTI - fideszfrakcio.hu