Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Gruber Attila Siófokon indul a választásokon

Gruber Attila országgyűlési képviselőt indul ismét Siófok térségében, a somogyi 3-as számú választókerületben az idei országgyűlési választásokon - jelentették be hétfőn Siófokon, sajtótájékoztatón.


Dátum: 2006-01-16 15:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=49130
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:03:04.627677, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Igazán különleges politikai pályát tudhatok magam mögött" - mondta a jelölt, emlékeztetve, hogy a rendszerváltozást követően kistelepülési polgármesterként kezdte politikai pályafutását, majd alelnöki tisztséget töltött be a megyei önkormányzatban, négy évvel ezelőtt pedig megválasztották a Fidesz országgyűlési képviselőjének, és az elsők között vehetett részt megfigyelőként az Európai Parlament munkájában.

"Bízom abban, hogy a következő négy évben, reményeim szerint kormánypárti képviselőként, még többet tudok tenni a választókerületben élők érdekében" - hangsúlyozta Gruber Attila, aki jelenleg az országgyűlés idegenforgalmi- és külügyi bizottságának munkájában vesz részt.

Mint mondta, speciális helyzetű az a választókerület, amelyben most másodszor méreti meg magát, hiszen egyrészt idetartoznak a Balaton-parti települések az idegenforgalommal és a környezetvédelemmel kapcsolatos gondokkal és feladatokkal, másrészt olyan zsáktelepülések is, amelyekben a munkahelyek és a közlekedési infrastruktúra hiánya okoz komoly gondot.

A Fidesz országgyűlési képviselőjelöltjét Semjén Zolt, a párt választási szövetségesének, a Keresztény Demokrata Néppártnak (KDNP) az elnöke mutatta be, és ajánlotta a választópolgárok figyelmébe a sajtótájékoztató után tartott fórumon.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek