Az ellenzék ellenzéke négy éve az MSZP
Az elmúlt négy év az elmulasztott lehetőségek időszaka volt - mondta Kövér László hétfőn Tapolcán sajtótájékoztatón. A Fidesz Országos Választmányának elnöke kifejtette: az elmúlt egy évtizedben megvalósult fejlesztések, beruházások döntő többsége az Orbán-kormány időszakára esett.
Dátum: 2006-01-16 19:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=49147
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:03:09.886443, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A család- és szociálpolitikát, a honvédelmet, a bűnüldözést és az önkormányzatok lehetőségeit tekintve, de bármely területet nézve is, elvesztegetett időnek nevezhető az elmúlt négy esztendő - mondta Kövér László. Aláhúzta azt is, hogy ezt az MSZP és az SZDSZ vezetése is pontosan tudja, miként már 2002-ben tudhatta, hogy nehéz lesz az Orbán-kormány teljesítményével versenybe szállni. Ezért négy esztendeje nem csinál mást - ahelyett, hogy kormányozná az országot -, mint az ellenzék ellenzékének a szerepét játssza. A kormány politizál és nem kormányoz, konstruktív döntések meghozatala helyett, fogyó fejlesztési források mellett, egyre nagyobb pénzeszközöket fordít a propagandára. Nagy hangzavarral próbálja a lázas semmittevést leplezni.
Ez az a terep, ahol élve médiafölényükkel még valamelyes sikerre számíthatnak, s ezért van szükség arra, hogy a Fidesz politikusait, főképpen pedig Orbán Viktort a célkeresztbe helyezzék, és megpróbálják lejáratni - mutatott rá Kövér. A Fidesz OV-elnök a sajtótájékoztatón bemutatta a Tapolca-Sümeg választókerület fideszes jelöltjét, Lasztovicza Jenőt, aki 1998 óta tagja az Országgyűlésnek, és 2002-től a parlament idegenforgalmi bizottságának az elnöke.
Ahhoz, hogy Magyarország visszataláljon arra az útra, amelyre 2002 előtt lépett és a békés, normális építkező munka feltételeit újra megteremthessük, változásra van szükség. Erről Zalaegerszegen beszélt a Fidesz választmányi elnöke.
A választási kampány várható hangnemét firtató kérdésre Kövér kijelentette: a Fidesz vezetőinek, politikusainak kikezdésére, lejáratására és munkájának ellehetetlenítésére irányuló 2002-es kampányhoz képest, úgy tűnik, Kende Péter színrelépésével "semmi nem változik" a politikai ellenfeleknél. "Mi erre is felkészültünk, s abban reménykedem, hogy kevésbé erős indulati potenciállal kell szembenéznünk."
Egészen biztos, hogy kampányunkban az elmúlt négy év kormányzati tevékenységének értékelése alárendelt szerepet játszik majd, s inkább a békés építkező munkához való visszatalálás, a teljes foglalkoztatottság elérése, a fiatalok, a családok és a lakáshoz jutás támogatása vagy az igazságosabb adórendszer kérdése lesz fontosabb a Fidesz számára - fejtette ki Kövér László.
MTI - fideszfrakcio.hu