Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"29 százalékról 19 százalékra csökkentjük a tb-járulékot"

A Fidesz elnöke a tb-járulékok jelentős csökkentését ígérte a Fidesz kormányra jutása esetén az Évértékelő beszélgetések elnevezésű rendezvénysorozat első vidéki állomásán, Dombóváron, hétfőn.


Dátum: 2006-01-16 20:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=49148
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:03:10.173710, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Arra tudok ígéretet tenni, (...) hogy ha lesz polgári kormány, akkor július 1-től körülbelül 30 százalékkal fogjuk csökkenteni egy radikális lépéssel a társadalombiztosítási járulékot" - jelentette ki Orbán Viktor hozzáfűzve, hogy ettől a lépéstől a kis- és középvállalkozások megerősödését várja, és ennek következtében több tízezer új munkahely létrejöttét. Ha Magyarország gondjait meg akarjuk oldani, "ha rangsorolni akarjuk őket, akkor első helyre a munka problémáját kell tenni (...), a munkát meg kell becsülni, vagyis tisztességesen meg kell fizetni" - fűzte hozzá. Ha a spekuláció győzedelmeskedik, akkor a vesztesek száma nő, "ha a gazdaság a munkára épül, akkor mindig több a nyertesek száma, mint a veszteseké" - hangsúlyozta a Fidesz elnöke.

A pártelnök a jelenlévők kérdéseire válaszolva beszélt a MÁV helyzetéről. Elmondta: a MÁV vezetőivel történt reggeli találkozója során két javaslatot tett az egyik szakszervezeti vezetőnek. Az első javaslat, hogy a következő három hónapban együtt próbálják megakadályozni a társaság privatizációját, a másik, hogy ha polgári kormány jön létre a választások után, akkor hosszabb távon állami tulajdonban tartják a vasutat. A választási reményekről szólva Orbán Viktor úgy vélte, csak a polgári érzelmű emberek közössége, a széles összefogás képes megnyerni a választást a polgári kormány számára.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek