Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

54 dosszié hiányzik a Történeti Hivatalból

Mindössze 54 irat hiányzik a Történeti Hivatalban őrzött mintegy százezernyi állambiztonsági dosszié közül; többségük 1980 előtt keletkezett, és egyik sem kapcsolatos a rendszerváltás utáni politikai élet szereplőivel. Ezt Markó György, a Történeti Hivatal elnöke jelentette ki hétfő este az MTI-nek, kiegészítve egy aznapi nyilatkozatát, amelyben elmondta: belső ellenőrzés nyomán derült fény az akták hiányára.


Dátum: 2002-09-26 12:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4486
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:46:18.378756, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az ellenőrzést azután rendelték el, hogy kiderült: Szalay Gábor egykori szabad demokrata kormánytag dossziéjában egy karton helyén csak egy másolatot találtak.

Markó György, a hivatal elnöke az MTI érdeklődésére hétfőn elmondta: az 54 hiányzó irat közül egyik sem III/III-as hálózati dosszié, többnyire vizsgálati anyagok, konkrét személyek elleni nyomozások részei, esetenként több száz oldalasak.

- Ezek már 1997-ben, a hivatal létrejöttekor, a Belügyminisztérium és a Történeti Hivatal között lezajlott átadás-átvétel jegyzőkönyveinek tanúsága szerint is hiányoztak. Feltehetően a 80-as évek végén, 90-es évek elején kerültek ki a Belügyminisztériumból - jegyezte meg a hivatal elnöke.

Hozzátette: túlnyomó többségük a Nemzetbiztonsági Hivatalnál, körülbelül 15 pedig a bíróságokon van, például egy korábbi törvénysértő ítélet nyomán indult semmisségi eljárás miatt.

- Most a hivatal levélben fordul az iratőrzőkhöz, küldjék meg a hiányzó dossziékat - közölte. Az elnök azt is elmondta, hogy az 54 hiányzó akta nem titkos minősítésű.

Szalay Gábor, volt SZDSZ-es államtitkár kartonjától eltérően ezekben az esetekben még a másolat sincs a hivatalban, csupán egy lap, amely azt tartalmazza, hogy mikor, milyen célból vették ki az iratot, s azt hová vitték. Markó György hozzátette: a hivatal tényfeltáró vizsgálatára a Szalay-ügy adott alkalmat, de a most megállapított hiány a hivatal munkatársainak felelősségét nem vetheti fel, hiszen ezt a hiányzó 54 iratot már át sem vehette a hivatal.

- Az 1997-es átvételkor nagyobb volt a hiány, de azóta sok dosszié visszakerült. A hivatal pedig soha nem adott ki eredeti iratot, csak másolatot - jegyezte meg az elnök.

Markó György elmondta azt is: a Szalay-ügy miatt levélben kereste meg a Belügyminisztérium vezetőjét, hisz az eredeti irat utolsó nyoma ott található 1995-ből.

- A tárca mindezidáig nem válaszolt - tette hozzá a hivatal elnöke.

MTI - fidesz.hu(2002.09.23.)

Kapcsolódó elemek