Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Belgrádi kirohanás az EP délszláv vegyes bizottságának elnökével szemben

Keményen bírálta keddi vezércikkében a Politika című belgrádi napilap Doris Packot, az Európai Parlament délszláv vegyes bizottságának elnökét, aki minapi belgrádi lapinterjújában Koszovó függetlensége mellett foglalt állást, és azt mondta, hogy Szerbiának a tartomány különválásával kell megfizetnie a milosevici rendszer ténykedésének árát.


Dátum: 2006-01-17 12:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=49175
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:03:18.576420, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Politika szerint az EP-képviselő, - aki tavaly az EP vajdasági tényfeltáró bizottságát vezette - kijelentésével átvette a hágai Nemzetközi Törvényszék bírájának szerepét, és ítéletet mondott arról, hogy "ki a bűnös a véres jugoszláv drámában".

Még mielőtt Slobodan Milosevic elnök Hágába érkezett volna, Európában és az Egyesült Államokban mindenki arról győzködte Szerbiát és a szerb népet, hogy a volt jugoszláv államfő kiadatásával "megszemélyesítik" a bűnt, és megszabadítják a szerb népet a kollektív bűnösség bélyegétől. A milosevici rendszer megbuktatása előtt különféle európai és egyesült államokbeli hatalmi központokból olyan "magánüzenetek" érkeztek Belgrádba, hogy amennyiben a demokraták megdöntik Milosevic rezsimjét, akkor Koszovó Szerbia része marad. Most viszont a német Doris Pack azt mondja, hogy Szerbiának "fizetnie kell" - írta a lap.

A Politika a továbbiakban bírálta a brüsszeli politikust, amiért szemrebbenés nélkül a náci Németországhoz hasonlította Szerbiát, amikor azt mondta, hogy a szerbeknek is szembesülniük kell azzal, amit Milosevic tett a nevükben, mert a német népnek is drágán kellett megfizetnie azokért a bűntényekért, amelyeket a nevében a nácik elkövettek.

A belgrádi lap azt firtatja, hogy "tudatlanságról, képmutatásról, egy profi brüsszeli politikus politikai erkölcstelenségének civilizált körmönfontságáról" van-e szó, vagy megkísérlik azonos nevezőre hozni Auschwitzot, Belgrád bombázását - mindazt, amit Németország művelt a második világháborúban - Szerbia szerepvállalásával az elmúlt 15 évben?

"A világ egyetlen politikusa sem szólította fel 1945 után a német népet, hogy területvesztéssel fizessen azért, amit a nevében tettek a II. világháborúban" - írta a Politika, amely szerint azt sem lenne szabad elfeledni, hogy éppen a német politikusok követelték 1991-ben a délszláv népektől, hogy mielőbb váljanak külön, hogy aztán azt követeljék Bosznia három, egymástól elidegenedett népétől, hogy maradjanak együtt.

"... most Doris Pack Koszovó függetlenségéért kardoskodik. Ő hármas mércével mér. Ne feledjük, hogy 1999-ban a német gépek ismét bombáztak minket, megsértve a nemzetközi jogot. Ki fog ezért fizetni?" - firtatja az újság. A belgrádi lap végül megemlíti, hogy a brüsszeli politikus mégsem olyan "könyörtelen", mert azt mondja a Vecernje Novostiban a múlt héten megjelent interjújában: "A Vajdaságot illetően nyugodtak lehetnek, mert a Vajdaság sosem lesz független állam, a tartomány Szerbia része marad".

MTI - fideszkrakcio.hu

Kapcsolódó elemek