Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Fidesz EP-képviselője a közös uniós légi közlekedési külpolitika mellett

Nem ért egyet Becsey Zsolt (Fidesz-MPSZ) európai parlamenti (EP) képviselő azokkal az elképzelésekkel, amelyek az uniós légi közlekedési külpolitika keretében "az európai vagy főleg a tagállami szociális jogokat ki akarják terjeszteni a harmadik országokkal kötött szerződésekre, és más nemzetek zászlaja alatt repülő gépekre".


Dátum: 2006-01-17 14:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=49185
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:03:21.483902, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A képviselő ezt abban a vitában hangsúlyozta az EP strasbourgi plenáris ülésén kedden, amely az unión kívüli országokkal folytatott légi közlekedési politika témájáról szólt. Becsey - felszólalásának az MTI-hez eljuttatott szövege szerint - a szociális témáról úgy vélte, arra van szükség, hogy a külső partnerek a nemzetközi vonatkozású munkajogi, biztonsági és versenynormákat teljesítsék. "Ennél több az EU-n belül is csak az új tagállamok elleni felesleges hangulatkeltést erősítené a nem létező szociális dömping neve alatt" - hangoztatta.

A belga szocialista jelentéstevő, Said El Khadraoui úgy véli, a légi közlekedés globális természete, gazdasági fontossága és forgalmának jelentős növekedése miatt az uniónak közös légi közlekedési külpolitikát kell kidolgoznia. Az ennek jegyében harmadik országokkal kötendő, reciprocitáson alapuló, új megállapodások tartalmazhatnának a kabotázsra (más országban végrehajtott szállításra), a letelepedési jogra, a tulajdonviszonyokra, az ellenőrzésre, valamint az állami támogatásra vonatkozó előírásokat is a jelentés szerint.

A jelentés szerint az EU "úttörő szerepet játszhat" a légi közlekedés biztonsági és üzembiztonsági előírásainak "globális szinten történő alkalmazásában és betartásában". A szöveg kitér a légi közlekedés környezeti károkozásával (zajártalom, károsanyag-kibocsátás) szembeni intézkedések fontosságára, és az ágazatban dolgozók szociális jogainak védelmére is.

Becsey úgy vélte, a jelentés alapvetően megfelel az EP álláspontjának. Ugyanakkor kérdés marad például, hogy limitált repülési számok esetében hogyan osszák el a tagállamok között a külföldi partnerekkel most kitárgyalt repülési számokat - hangoztatta.

Fontos alapelvnek mondta azt is, hogy a külső partnerekkel is fokozottabb technikai harmonizáció szükséges. "Ezáltal lehet ugyanis elsősorban segíteni a repülés biztonságát - mely külpolitikánk legfontosabb sarokköve kell, hogy legyen -, és áttételesen így segíthetjük a környezetvédelmi, valamint a versenyszempontok érvényesülését is" - emelte ki.

Becsey elutasította a repülés környezetvédelmi okokból történő megadóztatását, úgy vélve, hogy "a legjobb környezetvédelem a technikai-biztonsági fejlődés biztosítása, nem újabb terhek kirovása".

Az új tagállamok számára "különösen fontos, hogy prioritást élvezzenek a szomszédos térségek: a Balkán, illetve a nagy piaci partnerek: Kína , az USA, Oroszország" - mondta még el a magyar képviselő.

MTI - fideszkrakcio.hu

Kapcsolódó elemek