Az Egyesült Államokban alkotmányos az eutanázia-törvény
Az Egyesült Államok szövetségi legfelsőbb bírósága kedden közvetve megerősítette Oregon államnak az eutanáziát orvosi közreműködéssel megengedő törvényét azzal a döntésével, amely szerint a washingtoni kormány nem tilthatja meg az ottani orvosoknak, hogy a menthetetlen betegeknek receptre kapható gyógyszert írjanak fel a szenvedésüket megváltó öngyilkossághoz.
Dátum: 2006-01-18 07:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=49204
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:03:27.143559, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Oregon az Egyesült Államok egyetlen állama, ahol az orvosok tevőlegesen segíthetik a menthetetlen betegeket abban, hogy véget vethessenek életüknek.
Az 1997-es törvény gyógyíthatatlan betegségben szenvedők esetében teszi lehetővé az orvosok által segített eutanáziát azoknál a szellemileg ép pácienseknél, akiknek legalább két orvos tanúsága szerint legfeljebb hat hónapjuk van hátra. A halált hozó gyógyszert az orvos írja fel és a beteg maga veszi be. Az északnyugati államban népszavazáson kétszer is jóváhagyták a "méltóságteljes halál törvényét", amelynek alapján eddig több mint kétszáz gyógyíthatatlan beteg rövidíthette meg szenvedéseit.
John Ascroft volt igazságügyi miniszter egy szövetségi törvényre hivatkozva 2001-ben megpróbálta megbüntetni a halálos gyógyszerdózist felíró oregoni orvosokat. Ashcroft 2004-ben, nem sokkal lemondása előtt a szövetségi legfelsőbb bírósághoz fordult, miután a fellebbviteli bíróság nem neki adott igazat. A miniszter azzal érvelt, hogy az 1970-es szövetségi gyógyszertörvény értelmében az Oregonban öngyilkosság céljára felírt gyógyszereket "nem törvényes orvosi célokra" használják. Az ügyet utódja, Alberto Gonzales irányítása alatt vitte tovább a tárca.
A legfelsőbb bíróság azonban kedden többségi döntéssel úgy foglalt állást, hogy az igazságügyi minisztérium helytelenül értelmezte a vonatkozó szövetségi jogszabályt. A legfelsőbb bírák hat szavazattal három ellenében döntöttek így. John Roberts, a testület tavaly szeptemberben kinevezett elnöke a kormány álláspontja mellett szavazott. Ez volt az első eset, hogy a többségtől eltérő álláspontra helyezkedett.
A Fehér Ház kedden csalódottan fogadta a döntést. A legfelsőbb bírósági állásfoglalásának várhatóan az lesz a következménye, hogy több állam is lehetővé teszi az orvosi segédlettel végrehajtott öngyilkosságot, a leghamarabb feltehetően Kalifornia és Vermont.
A világ országai közül Hollandia, Belgium és Svájc engedélyezi az eutanáziát, noha eltérő feltételekkel.
MTI - fideszkrakcio.hu