Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Mesés jutalmak a repülőtér eladásáért

Összesen 291 millió forintnyi jutalmat, a korábban közölt összegnél lényegesen többet fizetett az ÁPV Rt. a Budapest Airport Rt. privatizációjáért - derül ki a privatizációs ügynökségnek a Magyar Nemzethez eljuttatott válaszleveléből, amely szerint a BA Rt.-nél 275 millió forintot, az ÁPV Rt.-nél pedig 16 millió forintot osztottak szét a Ferihegyi repülőtér eladásáért.


Dátum: 2006-01-18 08:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=49207
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:03:28.028924, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az összeg többszöröse annak, amiről Vági Márton, az ÁPV Rt. vezérigazgatója a privatizációs szerződés aláírása után decemberben tájékoztatást adott, ekkor ugyanis még "csak" 25 személy öt-ötmillió forintos jutalmáról, azaz 125 millió forintról beszélt.

A vagyonügynökségi tájékoztató ugyan nem részletezi a prémium szétosztását, lapunk azonban úgy tudja, hogy Hárskuti János, a BA Rt. volt vezérigazgatója rekordösszegű, több tíz millió forintos jutalomban részesült.

Oravecz Péter, az ÁPV Rt. szóvivője Hárskuti prémiumát a magánosítás során felmerült "nagyon sok pluszfeladattal" indokolta. Kérdéseket vet fel a prémium meghatározásának ideje is: a mostani tájékoztatás szerint erre a pályázatok értékelése előtt került sor, azaz a privatizációs szerződés decemberi aláírásakor a jutalom összege már ismert volt.

MNO - fideszkrakcio.hu

Kapcsolódó elemek