Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Fidesz nem enged a járulékcsökkentésből

A Fidesz továbbra is képviselni kívánja azt a vállalkozói javaslatot, mely a Gazdasági Konzultáció keretében merült fel, azaz egy jelentős mértékű járulékcsökkentés segítse a munkahelyek teremtését, a beruházásokat és a fejlesztéseket - jelentette ki Varga Mihály szerdai sajtótájékoztatóján. Zsebrádióban a sajtótájékoztató hanganyaga


Dátum: 2006-01-18 11:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=49219
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:03:31.760880, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Varga Mihály a járulékcsökkentésről

A Fidesz alelnöke értetlenségének adott hangot a Magyar Szocialista Párt heves tiltakozásával kapcsolatosan. Mint fogalmazott, éppen a Medgyessy-Gyurcsány-kormány idején emelkedett 5,8 százalékról 7,3 százalékra a munkanélküliség, miközben a polgári kormányzás idején 9,6 százalékról ugyanez az adat 5,8 százalékra csökkent. Hangsúlyozta azt is, hogy a Fidesz kormányzása alatt 39 százalékról 29 százalékra csökkent a tb-járulék mértéke, és mégsem omlott össze a tb-kassza, sőt nem maradtak el nyugdíjkifizetések sem. Gyurcsány ehhez képest - mutatott rá - farizeus módon kiesésről beszél és riogat, pedig ő is járulékcsökkenést tervez az elkövetkező öt évben. A fideszes képviselő Lendvai Ildikó tavaly januári interjúját idézve leszögezte: a frakcióvezető asszonyról nehéz eldönteni mikor mond igazat, hiszen akkor éppen ellenkezőjét állította, mint tegnapi sajtótájékoztatóján a járulékcsökkenés hatásairól.

A gazdaság nem dübörög, a tendenciák rosszak, és semmi sem utal arra, hogy a szocialisták ezeken tudnának változtatni - húzta alá Varga, aki három európai példát említve kifejtette: Hollandia, Dánia és Írország is hasonló helyzetben volt, ám a járulékcsökkentés fejlődési pályára állította ezeket az országokat. Végül leszögezte: az előző ciklusban bekövetkezett jelentős járulékcsökkentés 230 ezer új munkahelyet eredményezett, ezért egy újabb 10 százalékos mérséklés minimum 120 ezer embert juttatna munkához Magyarországon.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 2694, 'source_type': 'media', 'source_id': 221, 'target_type': 'article', 'target_id': 43699, 'relation_type': 'describes'}