Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Rogán Antal Gál J. csúsztatásáról

Emlékeztetni szeretnénk Gál J. Zoltánt, hogy a Multimedia Concerts Kft.-t 1996-ban jegyezték be, ennélfogva a Fidesz 1990-ben nem állhatott kapcsolatban a céggel - áll abban a közleményben, amelyet Rogán Antal csütörtök délután juttatott el az MTI-hez.


Dátum: 2002-09-27 17:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4491
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:46:19.982860, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fidesz frakcióvezető-helyettesének a nap folyamán tartott sajtótájékoztatóján elhangzott, az augusztus 20-áról elhalasztott és később megtartott tűzijáték lebonyolításával kapcsolatos állításait Gál J. Zoltán kormányszóvivő visszautasította.

Rogán Antal úgy vélte, hogy a kormány "látszattendereztetés" után bízta meg a tűzijáték rendezésével a Multimedia Concerts Kft.-t. A Fidesz felelőtlenségnek tartja, hogy egy ilyen, off-shore hátterű cégre hagytak állami megrendelést.

A sajtótájékoztatón elhangzottakra reagálva Gál J. Zoltán kormányszóvivő úgy fogalmazott, az előző kormány gyakorlatával szemben közbeszerzési eljárással választották ki a Multimedia Concerts Kft.-t a tűzijáték megrendezésére. Hangsúlyozta, hogy a vállalat egy nagyhírű brit cég jogszerűen bejegyzett magyarországi leányvállalata, amely már több mint húsz éve tevékenykedik az országban, és - mint mondta - remek munkát végzett.

A szóvivő azt üzente Rogán Antalnak, hogy ha kíváncsi a cég tulajdonosaira, kérdezze meg párttársait, Orbán Viktort és Deutsch Tamást, mert ez a vállalat szerezte meg 1990-ben a jogot annak a dalnak a felhasználására, amely a Fidesz kampánydala volt.

MTI - fidesz.hu (2002. 09. 26.)

Kapcsolódó elemek