Gyurcsány fantomcége
Fantomcégben volt tulajdonos Gyurcsány Ferenc. A fattyú neve: Nomentana címmel újabb tényfeltáró cikksorozatot indított a Magyar Nemzet a kormányfő üzleti karrierjének kezdeti, azt megalapozó időszakáról.
Dátum: 2006-01-18 12:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=49220
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:04:32.241540, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A polgári napilap nyilvános és közhiteles dokumentumok alapján azt állítja, hogy a jelenlegi kormányfő 1993-1995 között egy olyan cég tulajdonosának és ügyvezetőjének adta ki magát, amelyik nem létezett, azaz illegálisan, fantomcégként működött.
A nem létező cég vezetőjeként Gyurcsány Ferenc hatósághoz benyújtott okiratokat írt alá, szerződéseket kötött, taggyűléseken képviselte a fantomcéget. Ezekkel az okirat-hamisításokkal a lap szerint a kormányfő megtévesztette üzleti partnereit és a hatóságokat is.
A négyrészes cikksorozat első írásából többek között kiderül: Gyurcsány a Nomentánán keresztül úgy szerezte meg a Szenzor (Aldo) Kft. dolgozóinak üzletrészét a névérték 20 százalékáért, hogy közölte a dolgozókkal, ha 30 napon belül nem adják el részesedésüket, megszünteti a céget. Így a dolgozók elvesztették volna állásukat. (A többségi részesedést még névértéken vásárolta meg.)
Az ilyen eszközökkel megszerzett Aldo kötött lízingszerződést a későbbiekben a blatonőszödi üdülőre, illetve a Szalay utcai ingatlanra.
Magyar Nemzet - hirtv.net - fideszfrakcio.hu