Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Január 25-ig kérhetik vissza az erdélyi magyar történelmi egyházak egykori javaikat

Január 25-én jár le a határideje annak, hogy az erdélyi magyar történelmi egyházak visszaigénylési kérelmet nyújtsanak be egykori javaik visszaszolgáltatásáért - mondta az MTI-nek szerdán Kolozsváron Markó Attila, a romániai Etnikumközi Hivatal vezetője.


Dátum: 2006-01-18 12:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=49221
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:04:32.539542, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A tisztségviselő elmondta: január 25-én jár le a kérelmek benyújtásának újabb határideje, azt követően, hogy tavaly hat hónappal meghosszabbították azt. Az elmúlt hónapokban csak tízes nagyságrenddel nőtt a leadott kérelmek száma. Mintegy kétezer iratcsomóról van szó, ez reális szám, az erdélyi magyar történelmi egyházak ennél nagyobb vagyont nem kérhettek vissza - mondta Markó Attila.

A restitúciós bizottság elvi határozata alapján visszaadott magyar egyházi ingatlanok aránya már eléri a benyújtott kérelmek egynegyedét. Így tavaly december 31-ig az erdélyi magyar történelmi egyházak 508 dossziéja esetében döntöttek kedvezően, 400 ingatlanról pedig már az írásbeli határozat is megszületett. Ez a szám 1400-1500-ra emelkedhet.

A visszaszolgáltatási folyamatot eddig az is késleltette, hogy a bizottság nem dolgozott megfelelő számú munkatárssal. Markó Attila szerint a létszám mára megkétszereződött a testületnél. Az államtitkár szerint a bizottság most már kedvező körülmények között működik, fennakadások csak a polgármesteri hivatalok és egyéb helyi hatóságok akadékoskodásai miatt keletkezhetnek.

Ezzel kapcsolatban is történt azonban előrelépés, hiszen megalakult egy, csak a restitúciós ügyeket vizsgáló ellenőrző testület, amely hatáskört kapott arra, hogy akár megbüntesse a tulajdonjogot igazoló iratok kibocsátását megtagadó

polgármestereket.

Az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásának késleltetését az erdélyi magyar történelmi egyházak többször is szóvá tették Brüsszelben. Az egyházak azt szeretnék, ha Románia EU-csatlakozásáig a visszaszolgáltatás lezárulna. Érdekeiket tevékenyen védi az amerikai székhelyű Magyar Emberjogi Alapítvány (HHRF), amely az idén brüsszeli akciótervet dolgoz ki, hogy a kellő pillanatban az európai politikusok tudomására hozza a restitúció egyelőre megoldatlan kérdéseit.

Moldován Árpád Zsolt, a HHRF romániai képviselője elmondta: valószínűleg a Pierre Moscovici volt francia európai ügyi miniszter, jelentéstevő Romániáról szóló következő beszámolója alkalmából lobbiznak majd az Európai Parlamentben, hogy jelezzék az egyházak képviselőivel együtt ezt a problémát.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek