Iraki harcokra önkénteseket toborzó hálózatot lepleztek le Franciaországban
Őrizetbe vettek a dél-franciaországi Montpellier környékén hat személyt, akikről feltételezik, hogy egy iraki harcokra önkénteseket toborzó hálózattal álltak kapcsolatban - adta hírül kedden a Le Figaro című napilap.
Dátum: 2006-01-18 13:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=49225
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:04:33.818754, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A 2004-ben kezdődött nyomozásnak köszönhetően hétfőn előállított négy férfit és két nőt a tavaly júniusban szintén Montpellier-ben letartóztatott Hamid Bach iszlám radikálissal hozzák összefüggésbe, aki vallomása szerint Olaszországban tervezett merényletet.
A 35 éves marokkói származású feltételezett terrorista a 21 éves, szintén marokkói-francia Hamza Szafival együtt utazott el 2004-ben egy szíriai Korán-iskolába, ahol iraki harcokra toboroztak önkénteseket. Szafi nem sokkal később Irakban meghalt, Bach viszont nem vállalta a kamikáze sorsát, de egy Olaszországban végrehajtandó terrorcselekményben való részvételt igen.
Letartóztatásakor a francia nyomozók Bach lakásán találtak egy fekete noteszt, amelyben elektromos vezetékek sémáit, laboratóriumi felszerelések és robbanószerkezetbe való vegyi hatóanyagok arab nyelvű listáját jegyezték fel, valamint 19 oxigénezett vizespalack is volt a lakásban.
A Le Figaro értesülése szerint a hétfőn őrizetbe vett személyeknek az algériai iszlám radikálisoknak átadandó robbanószerkezetek előállításáról kell beszámolnia.
MTI - fideszfrakcio.hu