"A világon egyedülálló a magyar választási rendszer"
Világviszonylatban is egyedülálló a kétszavazatos, háromféle mandátumszerzési lehetőséget biztosító magyar választási rendszer - jelentette ki a Választási Szakértők Közép- és Kelet-európai Egyesületének főtitkára, aki szerdán elmondta az MTI-nek, hogy a nemzeti kerekasztalnál elfogadott elvekre épülő összetett szisztéma iránt egyre több ország érdeklődik.
Dátum: 2006-01-18 16:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=49240
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:04:38.474483, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ilyen rendszer elsőként a világon Magyarországon működött. Amerikai választási szakértők korábban megjegyezték: "most már értik, miért a magyarok találták fel a Rubik-kockát" - utalt a magyar választási rendszer bonyolultságára Tóth Zoltán. Ugyanakkor ő úgy látja, hogy a szisztéma a magyar választópolgárok számára "roppant egyszerű és átlátható": egyrészt
személyekre, másrészt pártokra lehet szavazni. A rendszer azért jó, mert nem a kizárólagosság elvére épül, hanem megengedi a választópolgárnak, hogy "saját maga alkosson politikai koalíciót". Például az első szavazattal voksolhatunk az egyik párt jelöltjére, majd a listán egy másik pártot támogathatunk - mondta, hozzátéve: az is megengedhető, hogy egymástól távol álló pártokra, illetve a pártokat képviselő személyekre szavazzon a választó. A minden érdeket figyelembe vevő magyar választási rendszer alapjait még a nemzeti kerekasztal tárgyaláson résztvevő ellenzéki pártok és az akkori állampárt küldöttei rögzítették.
Tóth Zoltán a választások történetét felidézve elmondta: az első polgári választási rendszert Angliában vezették be, ahol egyfordulós, egyéni választókerületi (többséginek is nevezett) rendszer alapján voksoltak. Ez a megoldás terjedt el később az észak-amerikai kontinensen. Nyugat-Európában ugyanakkor más irányt vett a fejlődés. Ott a kétfordulós francia választási szisztéma kezdett elterjedni. A XIX. század végén jelentős fordulat állt be a választási rendszerek alkalmazásában. Belgiumból származik a második világháború után tömegesen elterjedt arányos választási szisztéma. Ez olyan egyfordulós pártlistás rendszer volt, melyben a választáson elért szavazataik aránya alapján kerültek a parlamentbe a pártok. A rendszerváltások idején Kelet- és Közép-Európában a német választási rendszert vették példának.
Németországban az úgynevezett vegyes, kétszavazatos választási rendszer működött, melyben egyidejűleg lehetett egyéni képviselőkre és listákra szavazni. Ehhez képest a magyar választási rendszer "vegyesebb", mert új elemet olvasztott magába: a töredékszavazatok figyelembe vételét. Az egyéni választókerületi voksolás mellett tehát van területi pártlistás szavazás, továbbá azoknak a pártoknak is fenntartanak helyeket, amelyek ezekből nem jutottak mandátumhoz. Ezt a rendszert választotta például Oroszország, de Afganisztánban is azon gondolkodnak, hogy az eddigi amerikai mintát a magyar szisztémára cseréljék.
Politikai szándék kérdése, hogy az Országgyűlés változtatni akar-e a választási törvényen. A választási szakértő szerint a jogszabály kisebb módosításával elő lehet segíteni akár a két-, akár a sokpártrendszer megerősítését. Előbbihez a többségi választási szisztémát, míg utóbbihoz az arányos elemeket kellene erősíteni a törvényben.
MTI - fideszfrakcio.hu