Készül a magyar antidiszkriminációs csoport jelentése
Mind a kormányzatnak, mind a civil oldalnak érdeke, hogy a valóságot feltáró kép alakuljon ki a magyarországi diszkriminációs helyzetről - hangoztatta Kaltenbach Jenő kisebbségi ombudsman egy pénteki budapesti tanácskozáson.
Dátum: 2002-09-27 14:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4493
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:46:20.607513, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosa minderről az Európa Tanács Antidiszkriminációs Szakértői Csoportja Magyar Szekciójának ez év végére elkészítendő jelentéséről szóló konferencián beszélt kiemelve annak fontosságát, hogy széles információs bázisra támaszkodva független szakértők készítik el ezt a dokumentumot.
Emlékeztetett rá, az elmúlt időszakban nem volt olyan lendületes ez a munka, mint kellett volna, s hangsúlyozta annak fontosságát, hogy határidőre készüljön el a jelentés.
A tanácskozáson elhangzott az is: a vizsgálat legfontosabb célcsoportjai a nők - elsősorban az ő munkaerőpiaci és közéleti szerepvállalásuk lehetőségei -, a romák, a fogyatékosok, valamint a Magyarországon tartózkodó külföldiek.
Szó esett arról is, hogy a dokumentum készítői egyaránt számítanak a kormányzat és a központi közigazgatás munkatársainak segítségére, támaszkodnak a Magyarország által más nemzetközi szervezetekhez korábban eljuttatott országjelentésekre és civil szervezetek tapasztalataira.
A jelentés készítői azon álláspontjuknak adtak hangot a konferencián, hogy a magyar jogszabályok lényegében lefedik az antidiszkrimináció területét, így az de iure rendezett téma, ám a végrehajtás hibái, hiányosságai miatt a valódi szituáció ennél azért rosszabb.
MTI - fidesz.hu