A gyermekfilmek nagymestere
A neves filmrendező, Palásthy György 1931-ben született Esztergomban. A több mint húsz filmet hol rendezőként, hol forgatókönyvíróként, sőt színészként is jegyző alkotó január 12-én töltötte be 75. életévét. Filmjei leginkább a gyerekközönség számára készültek - az 1969-es A varázsló, az 1971-ben készült Hahó, Öcsi, vagy az 1981-ben forgatott Szeleburdi család erre a legjobb példa - ám ennek ellenére is mindig képes volt azokat tartalommal megtölteni. Alkotói munkáját Balázs Béla-díjjal, érdemes művészi címmel és a Magyar Filmszemle életműdíjával jutalmazták.
Dátum: 2006-01-18 17:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=49250
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:04:41.620361, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A rendezőt a művészi pálya felé először egy 16 éves korában megnyert irodalmi pályázat fordította. A kőszegi katonai iskola után fel is vették az 1946-ban létrehozott Színház- és Filmművészeti Főiskolára, ahol 1954-ben szerzett diplomát, s asszisztensként kezdett dolgozni. Ismertté először forgatókönyvíróként vált, ő írta ugyanis a Törőcsik Mari főszereplésével 1959-ban készült Kölyök, majd két évvel később az Alba Regia című film forgatókönyvét. A két munka között rendezőként is debütált Mindenki ártatlan? című filmjével. Ez után következett Rejtő Jenő Vesztegzár a Grand Hotelben-jének filmes átdolgozása, az 1963-as Meztelen diplomata. A 60-as években további öt humoros produkciót készített, 1970-től érdeklődése a gyermekvilág felé fordult, s ezután hosszú ideig csak ilyen filmeket forgatott, s többek között az 1969-es A varázsló, az 1978-ban elkészült Tótágas, illetve az 1981-ben forgatott A szeleburdi család jól mutatja ezen korszakát. A nyolcvanas években az első magyar rendezők egyike volt, aki saját pénzből kezdett filmet forgatni, ám a Nagypapa névnapja című harmincpercesre tervezett gyermekoperához csak a zene készült el. A kilencvenes évek közepén aztán elkészítette a Retúrt, amiben főszereplővé tette a kiszolgáltatott nyugdíjasokat. Öt évvel ezelőtt pedig bemutatták A szalmabábuk lázadása című játékfilmjét, amivel az előtte tíz évig halódó magyar ifjúsági filmet élesztette újjá.
Az esztergomi Hídlap megkeresésére a rendező elmondta, hogy mindössze hároméves koráig élt Esztergomban, ám mindig nosztalgiával gondol a városra. Ha módjában állt, akkor filmprojektet is hozott a városba, erre jeles példa az 1978-as Tótágas, aminek külön érdekessége, hogy esztergomi gyerekek szerepelnek benne. A mai magyar filmmel kapcsolatos kérdésünkre szűkszavúan csak annyit válaszolt, ha itthon tudják tartani a fiatal tehetséges rendezőket, s a műfaji paletta színesebbé válik, akkor újra felragyoghat filmgyártásunk csillaga. Jövőbeni terveiről konkrétumot nem mondott, de ha a különböző pályázatok elbírálói kegyesek lesznek, akkor biztosan találkozhatunk új filmjével a jövőben.
A rendező beszélgetését a következőképp zárta: "Üdvözletemet küldöm azoknak a régi színészgyerekeknek, akik már saját gyerekeiket viszik moziba.".
Bódi Gergő, Hídlap