Új képviselőjelölteket indít a Fidesz Nyíregyházán
Új országgyűlési képviselőjelölteket indít a Fidesz a tavaszi választáson Nyíregyháza 1.és 2. számú választókerületében - jelentette be hivatalosan Kövér László, a párt választmányának elnöke a szabolcs-szatmár-beregi megyeszékhelyen szerdán sajtótájékoztatón.
Dátum: 2006-01-18 18:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=49251
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:04:41.909689, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az 1. számú választókerületben Hajzer László 52 éves ügyvéd, volt megyei rendőrfőkapitány, míg a 2. körzetben Vinnai Győző 46 éves főiskolai docens a párt jelöltje - mondta a politikus.
Az ellenzéki párt választmányi vezetője hangsúlyozta: a jelöltek sokoldalú, igen eredményes, eddigi közéleti tevékenységük alapján lettek a Fidesz indulói, s személyük alapján Nyíregyházán is politikai fordulatot, változást szeretnének elérni mind az országgyűlési, mind pedig az önkormányzati választásokon.
A Fidesz jelöltjei a bemutatásukon azt hangsúlyozták, hogy győzni fognak Nyíregyházán, hiszen - mondták - az "MSZP semmit nem teljesített 2002-es ígéreteiből, a sok hitel miatt csőd közelben van a város, rossz az infrastruktúra, romlottak az életkörülmények a településen és mindez a változtatási szándékot érezhetően erősíti a szavazókban".
MTI - fideszfrakcio.hu