Úgy növekszünk, hogy közben eladósodunk
Ha a gazdasági növekedés mögé nézünk, akkor jól lehet látni, hogy a magyar államadósság növekedése szinte párhuzamos és arányos a gazdasági növekedéssel - mondta Varga Mihály a Fidesz alelnöke, szerdán Kecskeméten.
Dátum: 2006-01-18 19:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=49254
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:04:42.817218, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"A jelenlegi kormány ideje alatt 4.300 milliárd forinttal nőtt a magyar államadósság, tehát évente 1.300-1.400 milliárd forinttal, a bruttó hazai termék összege pedig három-négy százalékkal növekedett, ami 800-1000 milliárd forint, akkor már érzékelhető, hogy a növekedés forrása részben az államadósság növekedése volt" - mondta az Orbán-kormány pénzügyminisztere, amikor bemutatta a Fidesz Kecskeméten induló képviselőjelöltjeit.
A Fidesz alelnöke kiemelte, hogy az export kétharmad részét a multinacionális cégek érik el, a hazai kis- és középvállalkozások nagyon szerény mértékben tudnak bekapcsolódni.
Varga Mihály szerint a következő kormánynak el kell érnie, hogy lehetőség szerint ez a növekedés lefelé terjedjen, azaz a kis- és a közepes vállalkozások is megérezzék.
Járulékcsökkentési javaslatuk indoklásaként elmondta: a kormánnyal egy irányban gondolkodnak, hiszen a kormány is öt százalékos csökkentésről beszél, igaz csak 2009-ig, de ahhoz, hogy a vállalkozók ezt érzékeljék, bátrabb lépésre van szükség.
A fideszes politikus kijelentette: ahhoz, hogy új lendületet kapjon az ország, változásra van szükség: "Változtatni is tudni kell, változtatni úgy lehet, hogy ha megtartjuk ami jó volt, ha építünk arra, ami bevált, ami az emberek számára hasznos és csak a rossz dolgokat cseréljük ki".
Győztes csapaton ne változtass - mondta Varga Mihály, amikor bemutatta a Kecskeméti választókörzetben induló két jelöltet. Bács-Kiskun megye 1. és 2. választókörzetében Nyitray András és Horváth Zsolt lesz a jelölt, akik 1998-ban és 2002-ben ugyanitt szereztek egyéni képviselői mandátumot. "A Duna-Tisza közötti régió egyik szellemi, anyagi, kulturális központja Kecskemét, nem könnyű képviselni ezt a települést" - mondta Varga Mihály a két képviselőjelölt bemutatkozásán megjelent nagyszámú szimpatizáns előtt.
Nyitray András, aki maga is kisvállalkozó, kifejtette, hogy a következő Országgyűlésben a kis- és közepes vállalkozásokért fog lobbizni. "Reményeim szerint kormánypárti képviselőként" - tette hozzá.
Horváth Zsolt, aki Kecskemét egészségügyéért és a szociális ágazatért felelős alpolgármester, kiemelte, hogy a polgári kormány idején kapott támogatásoknak köszönhetően teljesen megújult a város egészségügyi alapellátásának hálózata, minden rendelőt felújítottak és már csak egynél kell elvégezni az akadálymentesítést.
MTI - fideszfrakcio.hu