A kétségbeesés és a leépülés éve
Önkormányzati szempontból a kétségbeesés és a leépülés évének nevezte az idei esztendőt Kósa Lajos, Debrecen polgármestere szerdán, Békésen.
Dátum: 2006-01-18 20:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=49257
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:04:43.820239, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A milyen egy jó város vezetés című lakossági fórum előtt megtartott sajtótájékoztatóján elmondta: a kormány az idei esztendőben újabb és újabb feladatokat telepített az önkormányzatokhoz, azonban ezekhez nem biztosított forrásokat.
Példaként említette, hogy az idei érettségit már az önkormányzatok jegyzőinek kell lebonyolítaniuk, ám ehhez nem kaptak pénzt.
Kósa Lajos szerint szintén nincs forrás az idén áprilisban esedékes közalkalmazotti és köztisztviselői béremelésekre sem, s a már amúgy is forráshiányos önkormányzatok kénytelenek lesznek a működésre hiteleket felvenni.
A sikeres városok kénytelenek lesznek lemondani a korábbi években megszokott, saját forrásból is finanszírozott fejlesztésekről, s például Debrecen, ha fejleszteni akar, akkor kénytelen lesz értékesíteni az önkormányzati vagyon egy részét, vagy hitelből fedezni a beruházások költségeit - mutatott rá a városatya, aki szerint a területfejlesztési pénzek megszerzése sem bizonyul könnyű feladatoknak az idén, mert az önkormányzatoknak február 15-ig be kell nyújtaniuk az összes pályázatot ahhoz, hogy forráshoz jussanak.
Miután azonban még csak most készítik az idei költségvetésüket nem lehetnek biztosak abban, hogy képesek lesznek biztosítani a pályázatokhoz szükséges önrészt - tette hozzá.
MTI - fideszfrakcio.hu