A Gazprom elismeri, hogy nem tudja teljesíteni egyes európai fogyasztók többletigényeit
Az orosz Gazprom szerda este elismerte, hogy nem tudja teljesíteni egyes európai ügyfeleinek pótlólagos igényeit.
Dátum: 2006-01-18 20:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=49259
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:04:44.439711, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Nem tudjuk teljesíteni a pótlólagos igényeket - mondta a gázmonopólium szóvivője, miután Magyarország, Olaszország és Szlovákia több-kevesebb visszaesésről adott számot a szállításokban.
Mindamellett a Gazprom teljesíti szerződéses kötelezettségeit, sőt hét százalékkal többet szállít a szerződésben előirányzott mennyiségnél - mutatott rá Szergej Kuprijanov több orosz médiában. Kuprijanov ezzel értésre adta, hogy ezek az ügyfelek még többet igényeltek, mint amennyit cége jelenleg szállítani képes, és ez magyarázhatja gázkiesési jelentéseiket.
Az Interfax szerint az ukrán Naftohaz azt közölte, hogy késő délután a szerződésekben előírt, napi 350 millió köbméternek megfelelő orosz gázmennyiséget továbbítja Európába. A Naftohaz szerint a Gazprom szerdán értesítette az európai fogyasztókat szállításainak napi 40 millió köbméterrel való csökkentéséről a szerződésben vállalt mennyiséghez képest, miután az előző napokban többet szállított a szerződéses mennyiségnél.
Az Oroszország európai részébe beáramló szibériai fagyhullám 40 százalékkal megnövelte a belföldi gázfogyasztást, miközben a kemény tél túlfogyasztást eredményezett Ukrajnában és Európában is. A Gazprom maximálisan kihasználja tároló és termelő kapacitásait - közölte Kuprijanov az NTV csatornán, elismerve, hogy a helyzet feszült. Az orosz Egyesült Energiarendszer közölte, hogy erőműve részlegesen átállt pakurára és szénre, miután a Gazprom korlátozta gázellátásukat.
MTI - fideszfrakcio.hu