Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Négyezer izraeli rendőr és katona készül két ciszjordániai zsidó telep felszámolására

Négyezer rendőrt és katonát készítenek fel jelenleg Izraelben két engedély nélkül létesített ciszjordániai zsidó telep február elején esedékes felszámolására - közölték csütörtökön izraeli katonai illetékesek.


Dátum: 2006-01-19 11:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=49267
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:04:46.859801, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A két település egyike Hebron városban létesült egy elhagyott palesztin piac helyén, a másik esetében a Ciszjordánia középső részén, Jeruzsálemtől északra létesített Amona telepről van szó.

Mindkét telep lakosai fogadkoznak, hogy ellenállnak a kitelepítési kényszernek, és a legfelsőbb bírósághoz fordultak, hogy tiltsa meg a kitelepítési parancs végrehajtását.

Izrael 2003-ban vállalta, hogy az izraeli-palesztin viszály megoldását célzó nemzetközi rendezési tervvel, az "útitervvel" összhangban felszámol minden engedély nélkül épített ciszjordániai zsidó telepet.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek