Az államfő nem konzultált senkivel a választások időpontjáról
Az országgyűlési választások időpontjáról a köztársasági elnök egyetlen párt képviselőjével, vagy közjogi méltósággal sem konzultált, döntéséről nem is tájékoztatott senkit előzetesen - mondta Wéber Ferenc, a Köztársasági Elnöki Hivatal sajtófőnöke csütörtökön az MTI érdeklődésére annak kapcsán, hogy az államfő bejelentette a választások időpontját.
Dátum: 2006-01-19 11:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=49270
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:04:47.760431, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Politikai pletykák mindig voltak és mindig lesznek. Különösen igaz ez a választások előtti időszakra. Az államfő azonban meggyőződése szerint dönt és ebben nem befolyásolhatják megalapozatlan híresztelések" - közölte a sajtófőnök arra a felvetésre, hogy egyes sajtóorgánumok sugalmazása szerint Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, illetve Orbán Viktor, a Fidesz elnöke már korábban értesült a választási dátumokról.
Wéber Ferenc emlékeztetett arra, hogy a választási időpont meghatározásával kapcsolatban nincs olyan jogszabályi előírás, amely a köztársasági elnököt a pártokkal való konzultációra kötelezné. A pártok közti alkufolyamatnak fontos szerepe van demokratikus berendezkedésünkben, de ez nem jelenti azt, hogy minden döntésnek ilyen módon kell megszületnie - tette hozzá.
"Az államfő mindig mérlegeli és a jövőben is mérlegelni fogja, van-e helye a pártokkal folytatott egyeztetésnek" - szögezte le a sajtófőnök azzal összefüggésben, hogy Sólyom László miért tért el elődei gyakorlatától.
Arra az észrevételre, hogy a kora áprilisi dátum - a két választási forduló közé eső húsvéti ünnepek miatt - az elemzők egy része szerint a jobboldalnak kedvez, a sajtófőnök elmondta: az ünnepek és a választói magatartás közötti összefüggést az eddigi választások tapasztalatai nem igazolják.
A mai közéletben csaknem értelmezhetetlen, ha valaki nem pártérdekek szerint, vagy azok ellenében cselekszik, hanem azoktól függetlenül - jegyezte meg. Megfogalmazása szerint közös érdek, hogy a szokatlanul korán elkezdődött kampány mielőbb véget érjen.
"A választási kampány természetesen fontos a demokratikus többpártrendszer működése szempontjából, de aligha kívánatos, hogy több mint fél évig tartson. Mindannyiunk érdeke, hogy az élet visszatérjen a normális kerékvágásba, a kormány, bármilyen színezetű is legyen, mielőbb megalakuljon és meghozza a halaszthatatlan gazdasági intézkedéseket" - hangsúlyozta a sajtófőnök. Rámutatott arra, hogy Sólyom László az alkotmány, valamint a választási törvények beható ismeretében hozta meg döntését.
"Mivel a jogszabályok több korlátozó és tiltó rendelkezést tartalmaznak, ahhoz, hogy a közjogi hagyományoknak megfelelően, vasárnap lehessen szavazni, a törvényeket értelmezni kellett" - fejtette ki a sajtófőnök. Tájékoztatása szerint ez minden jogalkalmazó, jelen esetben a köztársasági elnök lehetősége és kötelessége is egyben.
A választások időpontja és a legfőbb ügyészi poszt betöltése közötti esetleges összefüggést firtató kérdésre válaszolva Wéber Ferenc elmondta, hogy a legfőbb ügyész jelölésével kapcsolatos megfontolások semmilyen szempontból nem befolyásolták a választási időpontok meghatározását. "A két kérdést Sólyom László teljesen külön kezelte, illetve kezeli. Az államfő még nem döntött a jelölt személyéről, de - mint már korábban hangsúlyozta - kizárólag szakmai szempontok alapján fog javaslatot tenni, és a nevet még a választások előtt nyilvánosságra hozza" - közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal sajtófőnöke.
MTI - fideszfrakcio.hu