Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Továbbgördül a Gyurcsány-ügy

Hamis iratok futószalagon címmel a Magyar Nemzet folytatta Gyurcsány Ferenc üzleti karrierjének kezdeti időszakáról szóló cikksorozatát. A polgári napilap szerint a jelenlegi kormányfő a 90-es évek elején egy nem létező cég ügyvezetőjeként kötött szerződéseket, adott be okiratokat.


Dátum: 2006-01-19 12:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=49275
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:04:49.323519, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Magyar Nemzet nyilvános és közhiteles dokumentumok alapján azt állítja, hogy a jelenlegi kormányfő 1993-1995 között egy olyan cég tulajdonosának és ügyvezetőjének adta ki magát, amelyik nem létezett, azaz illegálisan, fantomcégként működött. A nem létező cég vezetőjeként Gyurcsány Ferenc hatósághoz benyújtott okiratokat írt alá, szerződéseket kötött. Ezekkel a hamis okiratokkal megtévesztette üzleti partnereit és a hatóságokat is.

Üzletek futószalagon a kancelláriával

A cikksorozat második részében arról ír, hogy a 90-es évek rablókapitalista időszakában a nem létező Nomentana Kft. segítségével a Gyurcsány Ferenchez került Aldo Kft. komoly vagyongyarapodásnak indult. Bekebelezte a korábban állami tulajdonban lévő balatonszemesi villát, és a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) futószalagon kötötte a céggel az állami tulajdonban lévő ingatlanok eladására vonatkozó szerződéseket. Az Aldo 1994-ben két olyan lízingkonstrukciós ügyletet hozott tető alá, amelyek szakértők egybehangzó állításai szerint a magyarországi privatizáció talán leggátlástalanabb és legsötétebb korszakát idézik.

Elköltöztek, vagy mégsem?

A kormányszóvivői iroda közleménye szerint Gyurcsány Ferenc büntető és polgári jogi eljárásokat kezdeményez a Magyar Nemzet kiadója ellen, függetlenül a cikk-sorozat későbbiekben megjelenő részeinek tartalmától.

A Gyurcsány Ferenc százszázalékos tulajdonában álló Altus Rt. honlapján tegnap óta az olvasható, hogy a Magyar Nemzet cikkében megjelölt Nomentana Pénzügyi Tanácsadó Kft. bejegyzési kérelmét 1992-ben nyújtották be a cégbírósághoz. A közlemény az akkor hatályos törvényi előírásra hivatkozva azt állítja, hogy a kérelem 1993-as elutasítása nem teszi érvénytelenné a korábban megkötött ügyleteket. A honlapon az is olvasható, hogy a cég a bejegyzés elutasításáról azért nem értesült 1995-ig, mert időközben elköltözött.

A Magyar Nemzet közli az Altus Rt. cáfolatát a sorozat első részének "valótlan és rágalmazó megállapításaira", illetve cáfolja a Gyurcsány tulajdonában lévő cég állításait - pontról pontra. A napilap egyebek között kitér arra, hogy a Nomentana Kft. bejegyzése sohasem történt meg, így az legfeljebb Bt.-ként létezett. A Nomentana költözési története kapcsán megjegyzi: a betéti társaság székhelye 1992 és 1996 között nem változott meg.

hirtv.net - mno.hu - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek