Plagizál a kormány, ám gyatrán
Harrach Péter örömét fejezi ki amiatt, hogy a Fidesz családtámogatási terveinek egy részét a Medgyessy-kormány átvette, sajnálja azonban, hogy nem az összeset. A Fidesz egészségügyi, szociális és családügyi kabinetjének vezetője, volt szakminiszter a pénteki kormányszóvivő tájékoztatón bejelentett szociális intézkedésekkel kapcsolatban közölte mindezt az MTI-vel.
Dátum: 2002-09-27 19:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4496
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:46:21.544029, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Emlékeztetett arra, hogy a jelenlegi kabinet tíz napja hozta nyilvánosságra "a Fidesz választási programján alapuló szociális csomagját", ebben három olyan intézkedés is van, amiről pénteken döntött a kormány.
Kifejtette: a Fidesz-csomagban szerepelt a szociálpolitikai kedvezmény gyermekenként egymillió forintra történő emelése, a gyermekgondozási segély igénybevételének nagyszülőkre való kiterjesztése, valamint az apák számára 5 nap szabadság a gyermek
születésekor és további 5 nap az azt követő egy éven belül bármikor. Harrach Péter hozzátette, a Fidesz szociális kabinetjének javaslatai között emellett szerepelt a nehéz anyagi körülmények között élő gyermekeknek adható kiegészítő családi pótlék jelentős mértékű emelése, valamint a gyermekgondozási díj folyósítási idejének három évre emelése a jelenlegi két év helyett.
Mint fogalmazott, a polgári kormány egyik erőssége volt családpolitikája, és a családtámogatási rendszer fejlesztése nagy hangsúlyt kapott. Kijelentette: mindent megtesznek azért, hogy a Medgyessy-kormányt "rászorítsák" a családok megfelelő támogatására.
MTI - fidesz.hu