Uniós segélyvonalak gyerekeknek
Ingyenes hívható uniós segélyvonalakat hoznának létre a gyerekek számára az európai parlamenti képviselők abban a nyilatkozatban, amelyet többségük a Strasbourgban csütörtökön befejeződött plenáris ülés margóján aláírt.
Dátum: 2006-01-19 14:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=49282
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:04:51.542043, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Európában csak 2003-ban körülbelül 123 ezer hívást rögzítettek a kiskorúak elleni zaklatással és erőszakkal kapcsolatban" - áll a nyilatkozatban. A szöveg szerint "a gyermekeknek lehetőséget kell biztosítani arra, hogy valakivel beszélhessenek az őket érintő kérdésekről és aggodalmaikról, valamint hogy segítséget kaphassanak problémáik megoldásához".
Ezért a képviselők azt javasolják, hogy "a gyermekvédelmi rendszer létfontosságú részeként" az EP, az Európai Bizottság és a tagállamok támogassák a gyermekek által hívható segélyvonalakat, amelyek "rendelkezzenek közös, ingyenesen hívható számmal".
"A gyermekjogi hálózatok és a gyermekeket képviselő nem kormányzati szervezetek kapjanak szerepet a nemzeti és európai politikák kidolgozásában" - áll a szövegben. A képviselők azt is szeretnék, hogy - a többi emberi jogi szervezethez hasonlóan - a gyermekekkel foglalkozók is legyenek jogosultak uniós támogatások elnyerésére.
MTI - fideszfrakcio.hu