Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Aláírták a Galileo-szerződést

Szabad az utat kapott a Galileo európai navigációs rendszer: az Európai Űrkutatási Ügynökség (ESA) és a Galileo Industries cégkonzorcium csütörtökön Berlinben aláírták a megállapodást a rendszer első négy műholdjának felbocsátásáról. A megállapodás 1,5 milliárd euró értékű.


Dátum: 2006-01-19 17:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=49293
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:04:55.007608, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A rendszerben 2010-ig további 26 műholdat bocsátanak fel. A teljes Galileo-terv összköltsége mintegy 2,8 milliárd euró.

December bocsátották fel az európai Galileo navigációs irányítási rendszer első kísérleti műholdját a kazahsztáni Bajkonurból. A Giove-A elnevezésű műholdat Szojuz hordozórakétával állították pályára 23,200 kilométeres magasságban.

A Galileo az amerikai GPS navigációs rendszer európai alternatívája. 2010 végéig 30 Galileo-műholdat állítanak Föld körüli pályára, ezek a műholdak tíz centiméteres pontossággal képesek a helymeghatározásra. Egészében 3,8 milliárd euróba kerül a projekt,

amit az Európai Bizottság és az Európai Űrkutatási Ügynökség ( ESA) finanszíroz.

A Galileo az első olyan navigációs rendszer- szemben az amerikai GPS-szel és az orosz Glonasszal-, amit polgári célokra alakítanak ki, és azt a magángazdaság szereplői működtetik majd. A működtetők szeretnék elérni, hogy a rendszer korlátlanul álljon a polgári felhasználók rendelkezésére, vagyis katonai, stratégiai megfontolásokból ne korlátozzák annak elérhetőségét, mint az a balkáni háború idején az időlegesen korlátozott GPS-jelekkel történt.

A szakértők azt várják, hogy mintegy 140 ezer új munkahely jön majd létre a Galileo széleskörű, a forgalomirányításban, az autópályadíjak beszedésénél, a biztonságtechnikában történő felhasználása révén.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek