Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Jogszabály rögzíti a szavazatok újraszámlálásának lehetőségét

Az áprilisi országgyűlési választásokra már jogszabály rögzíti a szavazatok újraszámlálásának lehetőségét - közölte az Országos Választási Iroda (OVI) vezetője csütörtökön újságírók előtt. A választási eljárási törvény jogorvoslati elemei között már szabályozott módon, pontosan szerepel az újraszámlálás kérdése, "az újraszámlálásnak tehát megteremtődtek a törvényi feltételei" - mondta Rytkó Emília.


Dátum: 2006-01-19 18:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=49297
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:04:56.243713, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Rytkó Emília a "garanciális elemek megerősítésére" egy másik fontos változtatást is említett. Eszerint már a választás első fordulója előtt lezárják a névjegyzéket. Így azok a választópolgárok, akik a két forduló között lakóhelyet változtatnak, csak azon a helyen adhatják le szavazatukat, ahol az első fordulóban tették - fejtette ki.

"Ez komoly garancia a választási visszaélések megakadályozására" - mondta. Az OVI vezetője újságírók előtt közölte: a köztársasági elnök bejelentésével eldördült a startpisztoly. Hozátette, az OVI készen áll a választás lebonyolítására.

Elmondta, a választási előkészület részeként az ország 2.600 jegyzőjét már felkészítették, tart a választási irodák munkatársainak képzése, részben távoktatással.

A lakosság tájékoztatására jövő keddig az országban mindenütt közzéteszik a választási hirdetményeket, az érdeklődők a www.valasztas.hu világhálós oldalon is naprakész tájékoztatást kaphatnak a választást érintő kérdésekről.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek