Hogy lesz ebből a földosztás kedves Gyurcsány Ferenc?
Biztonságos megélhetést a gazdáknak, biztonságos élelmiszert az embereknek! Ezt kell célul kitűznie a 2006-ban felálló új kormányzatnak! Az elmúlt négy év négy elvesztegetett esztendő az agráriumban. A Gyurcsány Ferenc által megígért földosztásról is kiderült, hogy átverés volt, földosztásról szó sincs, csak vásárlási lehetőségről.
Dátum: 2006-01-19 18:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=49299
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:04:56.897727, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A családi gazdálkodók ezáltal nem tudják növelni birtokaikat, mert olyan mértékű többletfedezetet kérnek tőlük, amit ők nem képesek biztosítani. Vezető banki szakemberek is úgy vélik: nagyon hamar el fog fogyni az állam által támogatott 18 milliárdos hitelkeret, és a földkínálat is igen szűkös.
Változtatni kell! Pótcselekvések, PR-akciók helyett valódi, a családi gazdálkodókat erősítő agrárpolitikát kell folytatni, csak így biztosítható a jövőben a magyar emberek biztonságos élelmiszerrel való ellátása, a föld magyar kézben tartása és a gazdák megélhetése. Fontos, hogy földhöz ne spekulánsok juthassanak, hanem azok, akik helyben, élethivatás-szerűen dolgoznak rajta!
Font Sándor
országgyűlési képviselő,
a Fidesz Gazda Tagozatának elnöke
fideszfrakcio.hu