Sólyom László február 3-án hivatalos látogatást tesz Németországban
Sólyom László köztársasági elnök február 3-án miniszterek társaságában hivatalos látogatást tesz Németországban - hangzott el csütörtökön Berlinben az 1956-os forradalom németországi évfordulós rendezvényeit és a németországi magyar kulturális évad programját ismertető nagykövetségi sajtóértekezleten.
Dátum: 2006-01-19 19:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=49303
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:04:58.080578, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Horst Köhler német államfő hivatala korábban azt közölte, hogy Köhler február 4-én és 5-én Drezdában találkozik hat európai uniós ország államfőjével, köztük Sólyom Lászlóval. Köhler száz diákot is meghívott a szász tartományi székhelyre, akik azt vitatnák meg, miben rejlik Európa összetartó ereje, s tapasztalataikat megosztanák az államfőkkel is.
Az 1956-os forradalom 50. évfordulóján a berlini Collegium Hungaricum, a nagykövetség, valamint német tudományos központok közös szervezésében rendezvények sokaságát kívánják megrendezni, köztük olyanokat, amelyek a magyar események kevésbé ismert vonatkozásait tárnák fel. Ilyen például az 1956. november 5-én Nyugat-Berlin Schöneberg kerületének városháza (egyben az akkori városállam kormányzat székhelye) előtt lezajlott tüntetés a magyar forradalom mellett.
A két államfő védnökségét élvezi a március 9-én kezdődő és 2007-be is belenyúló németországi magyar kulturális évad, amelynek első napján szeretnék megkezdeni a Collegium Hungaricum új épületének felhúzását, átadását pedig az évad végére időzítenék. A Berlin szívében, a Humboldt egyetem központi épülete mögött elterülő telek 1923-ba került magyar tulajdonba. Ezen a telken állt a Collegium Hungaricum régi épülete, amelyet a világháborúban lebombáztak.
Az évadot Ungarischer Akzent (Magyar Hangsúly) címmel rendezik meg, utalva arra is, hogy Németországban nem egy ismeretlen országot hoznának közelebb a németekhez, hanem súlypontok elhelyezésével kívánnak magyar kulturális keresztmetszetet nyújtani. Az 1956-os események évfordulós rendezvényei beleépülnek a kulturális évad programjába, amelyet június 9-én, a németországi labdarúgó világbajnokság miatt megszakítanak, hisz egy hónapig az ország csak a futballra figyel majd.
MTI - fideszfrakcio.hu