Csoportos létszámleépítés a kabai cukorgyárban
Mintegy 50 dolgozóval csökkenti 250 fős állandó dolgozói létszámát a kabai cukorgyárat működtető Eastern Sugar Cukoripari Rt., a csoportos létszámleépítési szándékát a cég már bejelentette a Hajdú-Bihar Megyei Munkaügyi Központnak és az érdekképviseleti szervezeteknek. - tájékoztatta az MTI-t csütörtökön Madarász László, a részvénytársaság vezérigazgatója.
Dátum: 2006-01-19 19:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=49305
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:04:58.701444, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Elmondása szerint a döntés hátterében az Európai Unió új, 2006 júliusától életbe lépő cukorrendtartási reformja áll.
"A reform hatására 2006-tól kezdődően négyéves periódus alatt csökken mind a cukorrépa minimális felvásárlási ára, mind a cukor termelési költségeinek fedezésére fennmaradó összeg, csökkentve ezzel az ágazat eredménytermelő képességét" - mondta a vezérigazgató. Közlése szerint erre a drasztikus mértékű kihívásra kell megtalálni a gazdasági választ.
"Az Estern Sugár Rt. vezetése elkötelezett annak érdekében, hogy megtartsa a kabai cukorgyár nyereségtermelő képességét az újgazdasági feltételek mellett is" - fűzte hozzá. Madarász László az MTI-nek elmondta: a menedzsment elsődleges célja, hogy Kelet-Európa legnagyobb és egyik legmodernebb cukorrépa feldolgozó gyára továbbra is versenyképes legyen az EU más cukorgyáraival szemben.
Ennek érdekében - habár a kabai gyár rendelkezik a megfelelő gazdasági, műszaki háttérrendszerrel és a hozzá tartozó erős répatermelői körrel - az EU cukorreform alapjaihoz kell igazítani a vállalati struktúrát és a szervezetet is.
A cég vezetése szerint a létszámcsökkentés - több egyéb hatékonyságnövelő intézkedés mellett - a nyereséges működés megteremtésének, a versenyképesség növelésének elengedhetetlen feltételévé vált. A létszámleépítéssel kapcsolatban Madarász László rámutatott: a csoportos létszámleépítés során kiemelt figyelmet fordítanak a nehezebb élethelyzetbe, új életpályára kényszerülő dolgozókra.
Az érintetteknek a helyzet kezelését segítő, az új munkahely hatékony keresését támogató információs anyagot biztosít a vállalat, és természetesen maradéktalanul megkapják a különböző juttatásokat, amely a végkielégítés esetében meghaladja a Munkatörvénykönyvében rögzített mértéket.
Az Eastern Sugar Cukoripari Rt. az átszervezés alatt is a szokásos magas minőségű szinten és pontosan szolgálja ki vevőit termékeivel - tette hozzá Madarász László vezérigazgató.
MTI - fideszfrakcio.hu