Iránra utalt Chirac az atomütőerő bevetésével fenyegető beszédében
A német média és politikusok egyértelműen Iránnak szóló figyelmeztetésként értékelik a francia államfő csütörtöki beszédét, amelyben Jacques Chirac célzott atomcsapást helyezett kilátásba a Franciaország ellen "terrortámadást" intéző állammal szemben.
Dátum: 2006-01-19 19:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=49309
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:04:59.971619, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az elnök nem nevezett néven ugyan egyetlen potenciális célpontot sem, amidőn elsődleges feladatnak nevezte "a terrorizmus elleni harcot". Hozzátette azonban: nem szabad megfeledkezni "egyes államok arra irányuló kísérleteiről sem, hogy szerződéseket megszegve atomfegyverre tegyenek szert". E már világos célzás volt Iránra, amelynek atomerőművi kapacitását és urándúsítási kísérleteit a Nyugat annak jeleként értékeli, hogy a teheráni rezsim titokban atomfegyvert próbál kifejleszteni - írta a német hírügynökség.
A ZDF német közszolgálati televízió párizsi tudósítója szintén egyértelműen Teheránnak szóló intelemként értelmezte Chirac bresti beszédét, különösen annak fényében, hogy a közép-keleti állam kormánya az utóbbi napokban egyre nyeglébben reagált a nyugati figyelmeztetésekre. Alexander von Sobeck tudósításában emlékeztetett arra: a francia nukleáris stratégia módosítása a "levegőben lógott". A Chirac-beszéd előzményének tekinthető ebből a szempontból az - atomrakéták hordozására és indítására alkalmas - Mirage harci gépek gyakorlatozása 2002 óta Afganisztán légterében éppúgy, mint az atommeghajtású Charles de Gaulle anyahajó részvétele a Perzsa-öbölben tavaly rendezett hadgyakorlatban - alig száz kilométerre Busehrtől, az iráni nukleáris "műhelyek" egyik legfontosabbikától.
Párizs a 90-es években módosította nukleáris arzenálját. Leszerelte a Német- és Lengyelországra irányított atomrakétákat, ám ezzel párhuzamosan növelte a "rugalmas világméretű atomcsapások" végrehajtását szolgáló képességét. Az új francia atom-tengeralattjárók egyenként 16 rakétát hordoznak, egy-egy rakéta 6 robbanótöltetet képes célba juttatni.
Az utóbbi években végrehajtott módosítások eredményeként a francia rakéták kevesebb töltetet is képesek célba juttatni. Vagyis az átalakítás következtében Párizs már korábban felkészült ütőerejének taktikai (harcászati jellegű) bevetésére, közepes hatalmakkal megvívandó konfliktusokra - írta a német hírügynökség.
A tengeralattjárókon elhelyezett atomrakéták mellett Párizs még mintegy 200 atombombával is rendelkezik, amelyeket a világ bármely pontján bevethető hadászati bombázógépein helyezett el. A francia "force de frappé" arzenáljába tartozik az 1985-ben rendszerbe állított L,Inflexible: a 130 méter hosszú és 9000 tonna vízkiszorítású atom-tengeralattjáró hatósugara több mint 4500 kilométer. Társát, a Le Triomphant-t 1997-ben helyezték üzembe, vízkiszorítása jóval nagyobb, ám fegyverzete megegyezik az előző egységével: 16 darab M-45 rakéta, egyenként 6 nukleáris töltettel.
Német politikusok fenntartásaikat hangoztatták a bresti Chirac-beszéd hallatán. Eckart von Klaeden, a CDU/CSU alsóházi frakciójának ügyvezetője (igazgatója) sajnálkozását fejezte ki, hogy a kardcsörtető kijelentések éppen akkor hangzottak el, amidőn az EU-trojka megpróbálja visszacsalogatni a tárgyalóasztalhoz Iránt. Niels Annen, az SPD külpolitikai szakértője szerint "politikánk nem arra irányul, hogy atomfegyverek bevetéséről szóló forgatókönyveket dolgozzunk ki". A német ellenzék padsoraiban helyet foglaló Zöldek biztonságpolitikai szakértője, Winfried Nachtwei "kalandornak és felelőtlennek" minősítette a francia elnök beszédét. Szerinte Chirac ezzel egyenesen bátorítja a "lator államokat" arra, hogy atomfegyverek megszerzése révén támadhatatlanná váljanak.
MTI - fideszfrakcio.hu